Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1978-1979

1978. szeptember 14., doktorrá avató tanácsülés - I. Dr. Csömör Sándor klinikai rektorhelyettes megnyitója - II. Doktorrá avatás kérése (Dervaderics Mária) - III. Eskütétel - IV. Doktorrá avatás és oklevelek átadása - V. Köszönetnyilvánítás a felavatottak nevében (dr. Dervaderics Mária) - VI. Felavatott doktorok nevében Dr. Varga József mond köszönetet - VII. A külföldi végzősök nevében Dr. Moses Layiwola Adeoti mond búcsúbeszédet - VIII. Dr. Miskovits Gusztáv dékán ünnepi beszéde - IX. KISZ Bizottság Orvosegyetemi titkárának köszöntője (dr. Horváth Károly) - X. KISZ Bizottság "Jahn Ferenc" Emlékérmének átadása

m- a -Milyen ember az orvos? Hétköznapi tevékenységében olyan mint minden más hasznos tagja társadalmunknak. Intézményben vagy egyedül körzetben, rendelőben vagy hivatalban kezdi pályáját, cselekszik, résztvesz társadalmunk örömeiben és gondjaiban, politizál, művelődik és ezen belül éjszakákat és ünnepeket áldoz hivatásának, s még ez sem különbözteti meg őt másoktól, hanem az, hogy békében, háborúban, betegségben és az egészség megóvásában mindig mindenkor teljes lényével rendelkezésre kell állnia. Ez rangot és terhet jelent egyszerre.

Nem kivánom feleleveníteni az "ideális orvos" képét, amely valamikor az irodalomban és a köztudatban kialakult. Az a hamis tudat, amely az orvost szentnek, vagy ördögnek tekintette, egyszerűen megszűnt, a mai orvostudomány uj személyiség kialakulását követeli. Az orvos ma elsősorban jó szakember, aki humanizmusával szeretettel gondozza a rábizott embereket. Ha ez hiányzik, akkor minden más tulajdonsága csökkent értékű marad, nem felel meg hivatásának. Amennyiben az orvos ennek a követelménynek állandó tanulással tesz csak eleget, rideg szakember marad. Hiszen közismert, hogy a jó orvos személyisége, magatartása, a betegek elvárása alapján emelkedik ki az átlagemberek közül. Ez az élethivatás különös élet- és emberszeretetet, küzdőképességet és önzetlenséget kiván azoktól, akik vállalták e hivatás gyakorlását.

Semmelweis egész élete és működése arra tanit bennünket, hogy az orvos semmi körülmények között se zárkózzék el a haladás elől; egy-egy uj probléma felvetődése alkalmával iparkodjék minden befolyástól mentesen, kizárólag a tárgyi igazság felderítésére irányuló komoly, odaadó munkával, a közvetlen szemlélés módszerével résztvenni a kutatásban.

Az igazság felismerésekor pedig lépjen az orvos bátran a haladás útjára. Ennek az elvnek volt Semmelweis törhetetlen hive és harcosa is: "Abbeli reményem, hogy az igazság magának törjön utat, 13 esztendő alatt nem ment teljesedésbe ... A sors letéteményezőjévé lett azon igazságoknak, amelyeket könyvem tartalmaz. Visszautasithatatlan kötelességem helytállni érettük. Nincs többé szó hajlamról, csupán azok élete jő számításba, akiknek abban a harcban, vajon nekem, vagy ellenfeleimnek van-e igazuk, semmi részük Sincsen."

Semmelweis illusztris életrajzírója, Hegar Alfréd, a freiburgi egyetem hires nőgyógyászorvos-professzora Írja: "... Semmelweis élete, sorsa és müve annyira egybeforrottak, hogy egyiket a másik nélkül lehetetlen tárgyalni.

Ha nem hordozza annyira szivén a bécsi szülőházban tömegesen pusztuló fiatal anyák sorsát, soha nem jut el nagy felfedezéséhez és ha ez a felfedezés nincs, talán hosszú életű, boldog ember lehetett volna..."