Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978
1978. július 13., rendkívüli, kibővített egyetemi tanácsülés - I. A Nagyvárad-téri Elméleti Tömb beköltözési ill. felhasználási rendjére von. jav. kialakítása - II. Az "Egyetem Kiváló Oktatója" kitüntetés adományozása - III. Bejelentések
27 Csömör: Paál: •m., lehető legsürgősebben rendezni kell. tíz gondolom nem akadályozza a Minisztériumot abban, hogy ami az Elméleti Tömbbel kapcsolatos/azt jóváhagyna, vagy esetleg módositó észrevételeket tesz, attól függetlenül nem mondták, hogy a mai Tanácsülés anyagaban másról nem beszélhetünk. Azt mondták, hogy erről kell beszélni, ennek a feladatnak ilyen formán eleget teszünk. Amikor a mai Tanácsülés első napirendi pontja feletti zárszó előtt, utolsóként megkértem a szót, elszeretném mondani, hogy az Egyetem Pártbizottságának^kepviselőjeként ebben az előkészítő munkában az első perctől résztvettem. Elmodhatom, hogy a munka megszervezése, előkészítése és az egész munkának a vitele a demokratikus vezetési módszerek alkalmazásával történt, mintahogyan a munka elsőpercétől a jelen pillanatig résztvevő elvtársak ezt egyrészt hozzászólásukban, másrészt érzéseikben igazolhatják. Azt is el kell mondanom, hogy a tárgyalás kezdetekor, valóban a jelenlevőket és az érdekelteket a sajat intézeteik érdekein kivül érintette és komolyan érintette az Egyetem ossz érdekeinek a szolgálata és ennek értelmében is jártak el és fogadtak mindazokat a funkciókat az intézeteik keretei közé, amiről úgy vélték, hogy összegyetemi érdekeket szolgál. Ugyanakkor a tárgyalások során, hiszen az idő rövidsége miatt nem is állhatott rendelkezésükre pontos négyzetméterre vonatkozó térkép, ezért funkciókként nem tudtuk megitélni a helyiségeket. A Szakszervezet mentségére lehetne felhozni, hogy ennek nem ismeretében döntöttek úgy, hogy az általuk két helyiségnek ismert, Jogsegély Szolgalat helyisége kisebbre zsugorodott, mint ahogy elképzelték, viszont az is kétségtelen, hogy nem tekintették meg. Én vettem a fáradságot a munka megkezdése idején és magam is végig jartam az inkriminált helyeket, hogy személyes benyomásom legyen az Írásos anyagon kivül ahhoz a munkához, amelyben mint a Pártbizottság képviselője részt kell vennem, tín egészében a beterjesztett határozati javaslatot, mint egy kollektiv munka végeredményét feltétlenül elfogadásra javasolom, amely kollektiv munkában nemcsak az érintett és a Rektorhelyettes elvtárs által felsorolt személyek, hanem a Párt és társadalmi szervek is ennek minden fázisában részt vettek. Tennék egy javaslatot a Jogsegély Szolgálattal kapcsolatban, ha elfogadható lenne az Egyetemi Tanacs által, hogy ezt a helyiséget, mint ideiglenes elhelyezést fogadnunk el, megjegyezve azt, hogy ideiglenes addig, mig az Egyetem nem gondoskodik más területen a Szakszervezet által elfogadhatónak vélt helyiség biztosit ás áról. A másik olyan javaslat, amely ebben az ügyben részemről elhangozna, hogy az említett olyan területeken ahol nemi inkompatibilitás mutatkozik az egyik másik leirt anyagba, azon a területen volna-e mód és lehetőség talán ideiglenes jelleggel, ennek a feladatnak ellátásával kibővített biztosítására. Célzok itt arra, hogy egyik anyagban szerepel $08 in2, máshol 100-110 m2, talán itt is lehetne a Jogsegély Szolgálatnak helyiséget találni. CZ '-I JljL