Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978
1978. július 13., rendkívüli, kibővített egyetemi tanácsülés - I. A Nagyvárad-téri Elméleti Tömb beköltözési ill. felhasználási rendjére von. jav. kialakítása - II. Az "Egyetem Kiváló Oktatója" kitüntetés adományozása - III. Bejelentések
25 Csömör: ■ -.I.. ■ I, ■ így elvtársak nagyon nehez igy dolgozni, az Egyetemi Tanácsot kötelességem volt erről tájékoztatni. Természetesen, messzemenően osztom azt a megjegyzést, hogy -ezt az elvtársak is akceptáljáknem szükségszerű, hogy a Jogsegély Szolgálat itt nyerjen elhelyezést. Magam részéröl tehetjük -az a véleményem- azt is, hogy az Egyetem vezetését az Egyetemi Tanács felkéri, hogy a beköltözés során, menetközben, ez néhány hónap alatt bonyolódik le, addig is működik a Jogsegély Szolgálat, aztán megüresednek a helyiségek, akkor vizsgálják meg, hogy a Jogsegély Szolgálatot hol tudja a Szakszervezet kivánsága és feltételei, óhajai szerint -amely mindenkeppen megalapozott, ezt nem vonom kétségbe- elhelyezni akar a központi épületben, akar másutt. A jelenlegi helyen kétségtelenül nem optimálisak a körülmények. El kell mondanom az elvtársaknak, hogy nagyon szeretném, ha a Szakszervezet igen tisztelt képviselői is felmernék a realitásokat. És itt a talajon állva belátnák azt, hogy a magunk szegénysége mit enged meg és mit nem. Lehet-e olyan követelményekkel fellépni, hogy optimális legyen akkor, amikor műtéteket kell végeznünk olyan körülmények között, amely minden percben veszélyezteti a személyes szabadságunkat. Ez az igazság elvtársak. Vegyék figyelembe az elvtársak, és az igényeiket ennek megfelelően határolják be akkor; amikor elvi okokra hivatkozva, gyakorlati szempontokat emlegetve ezt nem találják megfelelőnek. De ismétlem,,amennyiben arra az állaspontra helyezkednek, hogy nem megfelelő, változtathatunk rajta. Magától értetődik, hogy az elhangzottak alapján, ezt én a bevezetőben említettem, előkészítettük, önökkel egyetértésben hoztuk ezt az anyagot ide.Tehat a határozati javaslat ennek a megismétlése. A határozati javaslat felett névszerint kérem, hogy szavazzunk. Az elhangzottak alapjan lehet leválasztani a Jogsegély Szolgálatot, hogy annak az ügyét majd megoldja, lehetőleg rövid időn belül az Egyetem, vagy pedig benne hagyjuk igy a jelen körülmények között. Amennyiben az elvtársak úgy látják, hogy nem helyezhető el, nem működtethető, mo&t, hogy a tényeket elmondottam* Mert most mar azt is el kell mondanom az Egyetemi Tanács tájékoztatása céljából, hogy kedden Kistamasné elvtársnővel beszélgettünk, ezt követően kedden az esti órákban felhivott azért, hogy a Közművelődési Tanacs titkársága nem nyer megfelelő elhelyezést. Most nem tudom, hogy rendben van-e? Tehát elvtafsak jól gondoljuk át a dolgokat, olyan munkamódszert kell alkalmazni és tényleg jól átgondoltan, nem elhamarkodottan, de aztán ne forgassuk meg, feleslegesen ne nehezítsük meg az úgyis elég nehéz helyzeteket,^ mert ezek a tételek mind olyanok,amit most megvallok őszintén és kérem jegyzőkönyvbe rögzíteni: Nem vagyok teljesen megnyugodva afelől, hogy esetleges vizsgálat során az ilyen arányú betelepítés bizonyos rendelkezések analizalasakor illetékes hatóságok részéről lehetőséget teremt-e, vagy sem. ^0