Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978
1978. július 13., rendkívüli, kibővített egyetemi tanácsülés - I. A Nagyvárad-téri Elméleti Tömb beköltözési ill. felhasználási rendjére von. jav. kialakítása - II. Az "Egyetem Kiváló Oktatója" kitüntetés adományozása - III. Bejelentések
22 Hársing: Csömör: Kistamásné: Vedres: Nagyon megzavarta ez a felvonulást, az előkészülete-, két, a beköltözésnek a menetét. Ezen legalább túl vagyunk és tudunk költözködni. Enged.ie meg azonban az Egyetemi Tanacs, hogy felvessek egy kérdést, amiről tudom, hogy nem ide tartozik, de nagyon komolyan kellene foglalkozni az Izotóp Laboratórium kérdésével. A beköltöző intézetek közül soknak van szüksége izotóp laboratóriumra. Sok kutató a munkáját anélkül nem tudja elvégezni. Nincs biztositékuk, hogy ilyen lehetőségeik lesznek. A megbeszélés során ez megnyugtató megoldást nyert, erről Hársing professzor azért nem tud, mert sem ő,• sem más személlyel nem képviseltette magát. A Jogsegély Szolgálat összegyetemi érdeket tölt be. A NST-ben való elhelyezése szükség megoldás volt, mert a központi épületben a Szakszervezet mellett erre nem volt lehetőség. Ha mégis adódna erre lehetőség/nagy örömmel fogadnánk, de jelenlegi működésűket nagymértékben gátolja a kis helyiség. Ameddig más megnyugtató lehetőség nem adódik, ideiglenesen maradjon a NST-ben, ehhez két helyiséget kérünk. A jelenlévők közül először Simonovits elvtárs volt az illetékes miniszteriális ember, aki az Elméleti Tömbbel foglalkozott, ezt követően Szabó Zoltán elvtárs és szerény személyem. A mi távozásunk után pedig, az irattárból ugylatszik egy levél hiányzott Rektorhelyettes Elvtársnak, amikor Soós elvtárs elnökletével felmerült az a nagy kérdés, hogy helyes-e az, hogy az elmoleti intézetek egy része valóban viszonylag kedvező körülmények közé kerül, miközben mások valóban nehéz helyzetben vannak. Valóban elkészült és felterjesztés ment a Minisztériumba, hogy csere történjek a biológia rovásara,vagy élettan, vagy biokémia, kémia kerüljön be a Nagyváradtéri uj Elméleti Tömbbe.A Minisztérium erre nagyon világosan, határozottan válaszolt. Ezzel azt szeretnem mondani, hogy a Minisztérium a különféle leveleiből, most mar harmadik alkalommal nagy felelősséggel, nagy körültekintéssel és annak a nagyon komoly mérlegelésével foglalt állást, hogy nem lehet tönkretenni intézeteket egy olyan időpontban, amikor végre már elérkezik 10 vagy lé- évi előkeszités után a beköltözés ideje. Magam részéről is nagyon kifogásolom ezt és hogyha Szabó elvtárs elolvasván ezeket a sokszorosított leveleket és gorombának találja egyik-másik szerzőt, itt arról van szó, hogy az elmúlt pénteken 12 óráig kellett nyilatkozni egy olyan kérdésben, hogy 8 vagy 9 intézet fog-e beköltözni és csak hétfőn délután tudtuk meg, hogy tulajdonképpen már nem arról van szó, hogy 8 vagy 9, hanem arról, "hogy 8 és mely feladatok azok, amelyek a mindenkori miniszteri állásfoglalások alapján felmerültek mint uj problémák, uj munkacsoportok, de úgy, hogy 2, 3 vagy é- intézet, vagy az egesz tömbnek a tevékenységét a munkalehetőségeit nem tesszük egyidejűleg tönkre egy intézetért. Úgyhogy ennek-én nagyon szépen kérem, az Egyetemi Tanácsot- tudatában döntsön ebben a ké rdésben.