Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978
1978. január 18., III. rendes egyetemi tanácsülés - I. Az Egészségügyi Minisztériumnak előterjesztendő jelentés - II. Javaslati a SOTE Fogorvostudományi Kar Orálbiológiai Kutató Csop. Létesítésére - III. A Gerontológiai Kutató Csoport új SZMSZ-e - IV. "JENDRASSIK ERNŐ" Emlékérem odaítélése - V. Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem kitüntetésekre vonatkozó javaslat - VI. Az 1976. tanévben végzettek kitüntetéses doktorrá avatására javaslat - VII. Dr. Sujbert Pál kinev-re javaslat az Egyetem Munka- Bér és Szociális Ellátási Főo. Vezetőjévé - VIII. Bejelentések
4 Horváth: sitéssel kapcsolatban hosszas vita folyt a négy orvosegyetem vezetői között, ennek tapasztalatai nem kerültek realizálásra és a korszerüsitést a Minisztérium rendeletben szabályozta. Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért volt szükség a pécsi megbeszélésre. Az anyagban az szerepel, hogy előkészítették az oktatáskorszerüsitésnek a feltételeit, a valóságban ez igy nem helytálló, mert ismert, hogy milyen nehézségeket jelent a miniszteri rendelet végrehajtása. Az ifjúságpolitikai határozatra hivatkozva hiányolta azt is, hogy a jelenlegi oktatási reformba a KISZ szervezetnek nem volt beleszólása és alapvető hibának tartja, hogy nem történt meg a megfelelő demokratikus előkészítés. Ennek kapcsán emlékeztetett az 1971-cs tanterv irányelvekkel kapcsolatos vitára, amelynek során az intézetekben és a KISZ szervezet minden szintjén élénk viták során csiszolódtak ki az elvégzendő feladatok és mindez hozzájárult ahhoz, hogy az oktatók és a hallgatók jobban magukénak érezzék az egyetemi oktatást és érezhették, hogy van beleszólásuk az egyetemi ügyekbe és nemcsak formális dolog. Véleménye szerint az elméleti képzés eddig is jó színvonalú volt és biztosította az alapokat a klinikumhoz. Hallgatóink állnak olyan szinten, hogy magukban is integrálni tudják a különböző ismereteket. Az élet uj témakörök bevitelét teszi szükségessé az oktatásba. Viszont ennek érdekében struktúrájában felforgatni egy jól bevált rendszert alapvető hiba. Hibának tartja, hogy nem történt meg a demokratikus előkészítése ;-az objektiv feltételek nincsenek meg a végrehajtásához, ami a hallgatók túlterhelésének növekedéséhez vezet.-és ilyen szempontból szemben áll a korábbi tantervi irányelvekkel, amelyek a terhelés csökkentését tűzték ki célul.-Több éves munka után sikerült az I-II.évfolyamon egy optimális órarend kialakítása. Az új oktatási reform mindezt szétrombolta. Ha az objektiv feltételek nem jelentenének problémát, akkor is hibás lépés formai változtatás utján törekedni minőségi előrelépésre. Felvetődik a kérdés, hogy kik dolgozták ki ezt a reformot és ezt számunkra homály fedi. A Minisztérium és a négy orvosegyetem KISZ vezetői között az elmúlt években rendszeres kapcsolat alakult ki, amelynek során több oktatási kérdésben is megbeszélést folytattunk. Érthetetlen számunkra, hogy ezúttal miért nem történt ez meg. Az 5. oldalon az oktatók továbbképzésével kapcsolatban javasolja kiegészíteni a "Didactica Medica" megjelenésével. \ Ki '