Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1972-1973
1973. júlis 4., IV. rendes egyetemi tanácsülés - I. Miniszteri leiratok, elnöki bejelentések - II. Egyetemi tisztségviselők megválasztása - III. Kórélettani Intézet igazgatói állásának betöltése - IV. Semmelweis Emlékérme 1973. évi odaitélése - V. Adjunktusi kinevezések - VI. Bejelentések, indítványok
Rektor: Bejelenti, hogy nemcsak a dékán és rektorhelyettesek, hanem a rektor megbízása is lejár. Ez az utolsó egyetemi tanácsülés, ebben a tanévben. Ezt az alkalmat használja fel arra, hogy elköszönjön az egyetemi tanácstól és megköszönje azt a támogatást, amit 6 éven át nyújtottak. Ennek a 6 évnek az értékelése nem az ő feladata, de kéri, szíveskedjenek tudomásul venni, hogy ha cselekedeteiben voltak hibák, szándékaiban soha; és ha eredményt értek el, ez az egyetemi tanács, a társadalmi szervek támogatásával, segítségével valósult meg. Megköszöni a Pártbizottság, a KISZ és a Szakszervezeti Bizottság közreműködését. Kitűnő kapcsolatot építettek ki a társadalmi szexvekkel és ez alatt a 6 év alatt úgy a KISZ Bizottság, mint a Szakszervezeti Bizottság munkájában is javulás következett be. Nem búcsúzik a Tanácstól, mert annak tagja marad, de kéri azoktól is, akik vele együtt - megbízatásuknak elegettéve, - megválnak a testülettől, hogy ^munkájukkal továbbra is támogassák az egyetem vezetőségét. Jakab: Egyetérthetünk abban, hogy az eltelt 6 esztendő, amig Zoltán elvtárs rektorként tevékenykedett, nagyon sikeres, eredményekben gazdag és az egyetem fejlődésének olyan szakasza volt, amely nyugodt, békés, megfontolt légkörben zajlott le és az egyetem tevékenységében egyértelmű fejlődés volt tapasztalható. A társadalmi szervekkel való együttműködés valóban jó volt. Amikor köszönetét mondanakZoltán elvtársnak ezért a 6 éves munkájáért, tevékenységéért, remélik, nem szakad el az egyetem vezetőségétől és amikor segítségért, támogatásért fordulnak hozzá, tapasztalatait felhasználva segítségükre lesz. Erre a segítségre nemcsak a Párt YB, hanem az Egyetemi Tanács is reflektál. Az Fgjyetemi Tanács tapssal nyil vánitja egyetértését és udvözle tét.