Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1972-1973

1973. április 11., III. rendes egyetemi tanácsülés - I. Miniszteri leiratok, elnöki bejelentések - II. A Biokémiai Intézet igazgatói állásának betöltése - III. Egyetemi tanári állások (másodprofesszori) betöltése /I.sz. Gyermekklinika és II. sz. Anatómiai Int./ - IV. Egyetemi docensi állások betöltése

- V -Dr, Vizi Szilveszter 36 éves, egyetemi adjunktus a Gyógyszertani Intézetben. ' ' —J 1961-ben avatták orvosdoktorrá. 1970-ben az orvostudományok kandi­dátusa lett. Egyetemi pályafutását a Gyógyszertani Intézetben kezdte, ahol 1959-ben demonstrátor volt. Oklevelének megszerzésé­vel egyidőben ott, azóta mint tudományos munkatárs, tanársegéd, illetve adjunktus tevékenykedik. Az oktatásban előadásokkal vesz részt« Kutatási témája a központi idegrendszerre ható vegyületek pharma kologiája. Ebben a tárgykörben mozognak megjelent közleményei.. Több külföldi kongresszuson, s ezenfelül amerikai és kanadai egye temeken-tartott meghívásra előadást. 1967-68. években 0:rford-ban, a Pharmakológiai Intézetben dolgozott Öt hetet töltött különböző szovjet intézetekben is. Több, mint 60 dolgozata jelent meg. Knoll professzor szerint személye minden igényt kielégit, a docensi, állással kapcsolatban»--Ezárt. kinevezé­sét ajánljuk. Si Budapest, 1975* március hó 7. Dr. Stefanies János s.k. dékán.

Next

/
Thumbnails
Contents