Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. június 21., VII. rendes egyetemi tanácsülés - I. Miniszteri leiratok és elnöki bejelentések - II. Javaslat a Semmelweis Emlékérem 1972. évi adományozására - III. Egyetemi tisztségviselők megválasztása - IV. Adjunktusi kinevezések - V. Bejelentések, indítványok
- 32 -2 W Rektor: Két kérdésre reagál, egyik az, hogy szeptemberben mindenképpen meg kell kezdeni az oktatásnak ezt a formáját. A másik, hogy fontosabbnak kell tartani a kórházi osztályak vezetőinek együttműködési készségét, mint az igazgatók álláspontját. Ha az osztályok és a tanszékek meg tudnak egyezni, ez át fogja hidalni a nehézségeket. Vedres: Saját szaktárgyának gyakorlati oktatásában résztvevő igazgató főorvosok a tárgyalások folyamán bejelentettek igényűket a cimzetes egyetemi tanári, ül. docensi cimekre. Közölte, hogy ez tudományos fokozat nélkül nem megy, továbbá néhány éves oktatói munka kell hozzá. Ezt nehezen tudják megérteni, ezért egyértelműen tudatosítani kell az együttműködőkkel, hogy nem lehet minősítés nélkül tömegesen cimeket adni és több éves lelkes oktatói munka és segitség kell a cimek adományozásához. A Minisztérium régebben azt mondta, hogy az anyagiakkal nincs probléma. Az előző években olyan dolgokkal próbálkoztak, hogy 6-8 főorvost, akik sokat segítettek, a bérmegtakarításból, betöltetlen fél állások béréből jutalomban részesítettek. A társadalmi szervekkel egyetértésben jártai e],mégis a revizorok kifogásolták. Kérdés, hogy ha nem kapunk pénzt a Minisztériumtól, a jövőben lehet-e ezen az utón járni? Rubányi: A cimekkel kapcsol atban hasonló a tapasztalata. A főorvosok igényt tartanak erre. Közöl te,hogy arról nem lehet szó, hogy az egyetem előlegezzen cimeket. Felveti azt a javaslatot, hogy fel kellene szólítani az érdekelt tanszékeket, hogy vegyék fel közvetlenül a kapcsolatot a kórházak főorvosaival és beszéljék meg a lehetőségeket, hogy szeptemberben megkezdhessék az oktatást. A tanszékeknek kellene minden különösebb szerződés nélkül közvetlen megállapodást kötni a kórházi osztályokkal. A3