Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. június 21., VII. rendes egyetemi tanácsülés - I. Miniszteri leiratok és elnöki bejelentések - II. Javaslat a Semmelweis Emlékérem 1972. évi adományozására - III. Egyetemi tisztségviselők megválasztása - IV. Adjunktusi kinevezések - V. Bejelentések, indítványok
- 22 -Dr.Szász György 45 éves, 20 éve dolgozik az Egyetemen. 1952-ben szerezte gyógyszerészi diplomáját és azóta a Gyógyszerészi Kémiai Tanszéken az oktatás minden szintjén aktivan és eredményesen rész tvett. 1968-ban a kémiai tudományok kandidátusa lett és ugyancsak ebben az évben kapta meg docensi kinevezését. Ezt megelőzően, de azóta is az Intézet helyettes vezetője. Több éve önállóan és rendszeresen vezet hallgatói gyakorlatokat, évek óta tart tantermi előadásokat, továbbá speciális kollégiumot is. A gyógyszerész továbbképző tanfolyamok rendszeres előadója. Számos oktatási jegyzet és a közeljövőben megjelenő "Gyógyszerészi Kémia" tankönyv társszerzője. Kiváló ismerője a gyógyszerészképzés problematikájának, aktiv kezdeményezője és résztvevője a gyógyszerészképzés reformjának és tagja a Reform Bizottságnak is. Tudományos munkáját több mint hetven hazai és külföldi szaklapban megjelent közlemény jelzi. Már diákévei alatt aktivan résztvett az ifjúsági mozgalomban, a MSZMP tagja, 1965 óta a kari pártszervezet vezetőségi tagja és 1969-től a kari pártálapszerv titkára és a Pártbizottság kari megbizottja. Emberi kapcsolataira jellemző, hogy kollégái, beosztottjai és a hallgatók szeretik és tisztelik. Ezt baráti, elvtársi segitőkészségével érdemelte ki, amihez igényesség és követelmény támasztás párosul. Feletteseivel tisztelettudó, ugyanakkor következetes és határozott. Szervező és vezető készsége a Kar előtt ismeretes. A bonyolult problémákat is átlátja, érzéke van a lényeg meglátásához és kiváló tárgyalókészséggel rendelkezik. Dr.Clauder Ottó egyetemi tanár jelentése szerint a kari tanács május 26-i ülésén a jelölőbizottság személyi előterjesztését a megejtett titkos szavazás során, túlnyomó szótöbbséggel, 21 igen, 5 nem szavazattal elfogadta és rsz ) k 3