Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. május 4., kitüntetéses doktorrá avató egyetemi tanácsülés - Sub auspiciis Rei Publicae Popularis doktorrá avatás
Igen Tisztelt Elnökhelyettes Elvtárs! Igen Tisztelt Miniszterhelyettes Elvtárs! Igen tisztelt Rektor Elvtárs! Igen Tisztelt Egyetemi Tanács! Drága Jó Szüléink! Kedves Vendégeink! Tárlatokon, képzőművészeti kiállításokon az érdeklődők kiváncsi tekintete figyeli a művész munkáját, gyönyörködik az emberi képzelő erő megjelenésében. Egyetemünk mai ünnepi tanácsülésén úgy érezzük, hogy valami ehhez hasonló élményben van részünk; csakhogy itt sok-sok alkotó együttes munkájának, jól összehangolt munkájának a gyümölcse áll előttünk. Ahhoz ugyanis, hogy mi ma megkaphattuk Népköztár saságunk aranygyűrűjét és átvehettük Egyetemünk kitüntető diplomáját: sokan és sok mindennel segítettek. Társadalmunk és államunk szilárd alapot biztosított szüléinknek, hogy vállalhattak minket. Otthonunkban mindig bensőséges, meghitt volt a légkör, jó szüléink nemcsak szerettek, hanem megismertettek bennünket környezetünk feltáruló rejtelmeivel, gondoskodtak testi-lelki fejlődésünkről is. Iskolába kerülve már a hivatásos nevelőktől kaptunk feleletet miért és miként kérdéseinkre. Hivatásos nevelőktől, akik azonban nem a szó profi értelmében voltak hivatásosak, hanem képzettségükkel és szaktudásukkal a pedagógia és pszihológia ezernyi szálából szőtték, szélesítették tudásunk vásznát. Persze nekünk is voltak nehézségeink az általános- és középiskolában. De a szülői ház és az iskola e miatt sohasem került ellentétbe, hanem együttesen segítettek át bennünket gyermek, majd ifjú éveink buktatóin. S azután a feledhetetlen ballagás, a gimnáziumtól való bucsuzás után ismét a nagy közösség, államunk tette lehetővé , hogy megvalósulhatott szivünk mélyén talán már áosszu évek óta élő vágyunk: ezen az egyetemen készülhettünk a hivatásnak érzett életcélunk elérésére. Itt már nem pedagógusok, hanem szakmájuk tudósai lettek a segítőink, oktatóink.
