Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1971-1972

1972. április 12., V. rendes egyetemi tanácsülés - I. Miniszteri leiratok - II. Elnöki bejelentések - III. Az egyetemi klinikák és intézetek oktatói létszámának rendezése - IV. Bejelentések, intdítványok

— 6 — Javasolon azonban, hogy az Egyetemi Tanács hivja fel mind a két intézet igazgatójának figyelmet, hogy keressék a módját a kisebb csoportokban történő oktatásnak. Biológiai Intézet A bizottság 1 fős létszámhiányt mutat ki, ennek megadását javasolom. Biofizikai Intézet A kari bizottság 1 fős létszámhiányt mutat ki az intézet­nél, javasolom ennek megadását. Biokémiai Intézet és Orvosi Vegytani Intézet A két intézet oktatói létszámának kérdésében annak figye­lembevételével kell dönteni, hogy korábbi egyetemi tanácsi határozat értelmében most valósul meg a két tárgy párhuzamos oktatása, vagyis mind a két.intézet oktatni fogja az Orvosi Kémiát is és a Biokémiát is« A két intézet oktatási terhelése tehát teljesen egyforma lesz. Javasolom az ehhez szükséges létszámot mindkét intézet­nél 18-18 főben megállapítani. Ennek alapján a Biokémiai Intézetnek 5 fős létszámfejlesztésre, az Orvosi Kémiai Inté­zetnek 3 fos létszámfejlesztésre van szüksége* A Biokémiai Intézet ebből a fejlesztésből 3 főt szeptember 1-ig igényel, hogy a kémia oktatását megkezdhesse. Antoni professzor saját létszámigényének teljesítését nem látja sürgősnek, arra később is sor kerülhet. Egészségügyi Szervezési Intézet A kari bizottság 3 fős létszámtöbbletet állapított meg<­­Javasolom abból 3 állás elvonását. Gyógyszertani Intézet A bizottság 2 státusz többletet állapit meg, ebből 1 állás elvonását javasolom. Igazságügyi Orvostani Intézet A bizottság 7 állás hiányt állapit meg. objektiv okok miatt azonban esek 3 állas Javasolom a 3 státusz megadását. 1554/1972« Az intézet igazgatój fejlesztést kér.

Next

/
Thumbnails
Contents