Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1970-1971
1971.május 14., III. rendes egyetemi tanácsülés - I. Miniszteri leiratok - II. Elnöki bejelentések - III. Szövet- és Fejlődéstani Intézet egyetemi tanári állásának betöltése - IV. Az I. sz. Gyermekklinika igazgatói állásának betöltése - V. A IV. Sebészeti Klinikán meghirde4tett nem tanszékvezetői egyetemi tanári állásra beérkezett pályázat elbírálása - VI. A Marxizmus-Leninizmus Intézetnél meghirdetett docensi álláspályázatok elbírálása - VII. Adjunktusi előléptetésekre javaslat - VIII. Bejelentések, indítványok
- 3 -Dr* Donáth Tibor referálta: Dr, Jelűnek Harry egyetemi tanár ' *\ Dr. Donáth Tibor 1926. november 13—án született. Középiskolai tanulmányainak befejezése után 194-5—ben kezdte meg orvosi tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, ahol 195o-ben általános orvosi diplomát szerzett. Már III, éves orvostanhallgató kora óta dolgozik az Anatómiai Intézetben, először mint dijtalan, majd dijas demonstrátor, később egyetemi gyakornoki, majd tanársegédi, illetve adjunktusi minőségben. 1957» novemberében egyetemi docensi kinevezést nyert, majd 1969-ben egyetemi tanái lett. Már 196l-63-ig mint megbízott tanszékvezető vezette az Anatóniai Intézetet Törő professzor felügyelő tanár közreműködésével. 1955—61-ig mint Kiss professzor helyettese, vele közösen tartotta az általános orvostanhallgatók előadásait és szigorlatait, mely feladatot 1961—63—ig önállóan,'1963-tól pedig Szentágothai professzor mellett, mint intézetvezető helyettes végez. Külön megbízatás alapján 1957» óta a fogorvostanhallgatók oktatását önállóan látja el, ami a módosult oktatásnak megfelelően 1966, óta a szövet- és fejlődéstan oktatásával egészült ki. 1968. óta.a Fogcrvcskari Tanács tagja. Jelenleg is a fogorvoitahfaállgatók önálló oktatását végzi, évi 28o fogorvostanhallgatót 6 elméleti és 14 gyakorlati órában oktat, ill. az oktatás szervezését, irányítását végzi. 1969. szeptembere óta - 3 évi megbízatással - a Fogorvos Kar dékánhelyettese. Oktató munkája mellett elvégezte a 3 éves Marxizmus—Leninismus Esti Egyetemet és 1965- ben "kitűnő" eredménnyel kapta meg diplomáját. Ezen kivül az E1TE Bölcsésztudományi Karán 3 éves tanfolyamon pszichiológiai diplomát szerzett neveléslélektani képesítéssel 1969-ben. Az oktatás-nevelés kérdésével külön is rendszeresen foglalkozott; e témakörből kiirt rektori pályázatok közül több alkalommal helyezést ért el. E munkái közül egyiket a Művelődésügyi Minisztérium külön kiadványban meg is jelentette /1964/* Négy sikeres pályamunkája mellett 1965-ben az "Oktatásügy Kiváló Dolgozója" kitüntetésben részesült, a Németországból hazánkban tanuló hallgatókkal való sikeres eredményeiért pedig "Szolgálati Érdemérem" kitüntetésben részesült. Nemcsak a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen oktat, hanem 1951» óta a pedagógus szakos hallgatók 1 éves kötelező anatómia-élettan kollégiumának is megbízott előadója; e tárgykörből jegyzete is megjelent és aa 1967-ben e tárgykörben irt könyve /Az emberi test felépítése/ "Az év legszebb könyve" kitüntetést kapta. Nagy részt vállalt az egészségügyi középkáder-képzésben. Már 1949. óta rendszeresen részt vesz e képzésben, jegyzeteket, könyveket irtj- legutóbbi e tárgykörben irt könyve 1967-ben "Functionalis anatómia" cimmel jelent meg, Az oktatást elősegítendő jelent meg 1952-ben először az "Anatómiai nevek magyarázata" c. könyve. Ez később az orvostanhallgatók igényeit túlhaladó "Anatómiai értelmező szótár"-rá alakult /1959A E könyv iránti nemzetközi érdeklődéit jelzi, hogy az oxfordi Pergamen cég Anatomical Dictionary cimmel angjil nyelven jelentette meg 1969-ben Tudományos munkásságát eddig'megjelent 59 tudományos munkája jelzi, melyek közül 15 könyv, illetve könyv-fejezet. Kutatási területének főbb irányai; I. Kvalitatív és kvantitatív íluoreücens kistó- és cytokénia a/ a bioiluorescencia elméleti kérdései, A sejtszintü fluorescenciaintenzitás szemikvantitativ megközelitése.