Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1970-1971
1971.február 3., II. rendes egyetemi tanácsülés - I. Miniszteri leiratok - II. Elnöki bejelentések - III. Cimzetes egyetemi tanári és docensi cím adományozására javaslat - IV. Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem kitüntetésre javaslat - V. Ifjúságpolitikai határozat végrehajtása - VI. Kollégiumok, központi hivatalok és a gazdasági főigazgatóság ügyrend-tervezete - VII. Bejelentések, indítványok
- 10 -- A 400 ágyas diákotthon felépítésére a Tömő-utcában most széntúrolásra, illetve a Kertészet céljaira szolgáló terület látszik legalkalmasabbnak. Ehhez is megkaptuk egyelőre szóban a Fővárosi Tanács illetékeseinek hozzájárulását. Az előzőek kiegészítéséül megemlítem, hogy eredetileg a Fővárostól kértünk létesítményeink elhelyezésére megfelelő területet.Sajnos, csak olyat tudtak ajánlani, melyek kiürítése, illetve szanálása időben és költségben annyira hátrányos volt, hogy építkezéseinket teljesen irreálissá tette volna.- Az 560 ágyas új klinikai tömb felépítése - melyben Seb-, Bel-, Urológiai és Traumatológiai részlegek lennének - távlati terveinknek megfelelően a volt Kossuth Akadémia területén történne, igy előfeltétel ennek megszerzése. A Fővárosi Tanács Városrendezési és Építészeti Főosztályához a területfelhasználási megállapodás előkészítése ügyében benyújtott kérelmünkre a közelmúltban érkezett válasz. Ebben többek között a következőket Írják: "Indokoltnak tartjuk annak rögzítését, hogy a Semmelweis Orvostudományi Egyetemnek a volt Kossuth Akadémia területén való fejlesztését nem kifogásoljuk, - Amennyiben t. Óim ennek szükségét látja, úgy a jelen elvi állásfoglalás birtokában folyamatba teheti az I. ütem területét jelenleg használó vállalatokkal és egyéb szervekkel az előzetes tárgyalásokat a területrészek feletti tényleges rendelkezési jog megszerzése és az ezzel kapcsolatos eléggé bonyolult szanálási, kártalanítási kérdések megoldása érdekében.” Remélem azt, hogy a klinikai tömb tervezett indításáig. & IV. terv második feléber. a szükséges előmunkálatok rendben el fognak készülni.