Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1970-1971

1971.február 3., II. rendes egyetemi tanácsülés - I. Miniszteri leiratok - II. Elnöki bejelentések - III. Cimzetes egyetemi tanári és docensi cím adományozására javaslat - IV. Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem kitüntetésre javaslat - V. Ifjúságpolitikai határozat végrehajtása - VI. Kollégiumok, központi hivatalok és a gazdasági főigazgatóság ügyrend-tervezete - VII. Bejelentések, indítványok

- 3 -részt a fentebb említett ünnepi üléseken az egyetemi ta­­'" nács- kápvdLse lettben# it körülményt tekintetbe véve tisztelettel javasolom Rektor Urnák, hagy a tanévnyitó ünnepi egyetemi tanács­ülésen, amely évek óta a Vasas Székházban kerül megren­dezésre, az első sorban a rektor, négy helyettese, a há­rom dékán, a Párt, a Szakszervezet és a KISZ egyetemi ta­nácsi képviselője, továbbá felsőbb szervek, illetékes in­tézmények meghívottjai, illetve a rektor által meghívott más vendégek foglaljanak helyet. ízen ünnepi egyetemi ta­nácsülésen egyébként mindhárom kar professzorai is részt szoktak venni, akik a mögöttes sorokban helyezkednek el, A talárt viselő rektor és dékánok egymás mellett ülve foglalnak helyet, % Javasolja a bizottság, hogy miután az avatások: az ÁCK az Erkel Színházban, a fogorvosok a Vig Szinházb'an, a gyógy­szerészek a Vasas Székházban történnek, azoknak elsősorában a személyek ugyanazok legyenek. Március 15-e: A Rezső téri kollégium disz-termében tan~. tott ünnepi egyetemi tanácsülés alkalmából az egyetemi ta­nács képviselői azonosak a tanévnyitó és avató ünnepi egye­temi tanácsülés fentiekben emlitett első sorával, Április 4-e: alkalmából tartott ünnepségeken az egyetemi tanácsot a rektor, a három dékán, a Párt, a Szakszervezet és a KISZ képviselője képviseli, továbbá azok, akik a hősi emlékműn koszorúkat helyeznek el. Ez az ünnepség a belső telep udvarán történik évek óta ely módon, hogy a hősi em­lékmű mellett állnak fent nevezett személyek«, November 7~e alkalmából tartott ünnepi egyetemi tanácsülés most már évek óta a Bőrklinika tantermében kerül sorra,. E körülményt figyelembevéve azt javasolja a bizottság? hogy itt az egyetemi tanácsot a rektor, a három dekán, a Párt- Szakszervezet, KISZ szervezet egyetemi tanácsi képviselői továbbá az ünnepi szónok és más szervek, illetve testületek meghivott vendégei képviseljék a pulpituson, 2058/197Ó.

Next

/
Thumbnails
Contents