Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1969-1970
1970. február 14., nyilvános rendkívüli ülés (gyógyszerészavatás)
életben a legteljesebb valósággá váljék. Bejelenti, hogy az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, dr.Darabos Pál elvtárs kiván szólni. Dr.Darabos Páli az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Elnöksége nevében szeretettel köszönti a fiatal diplomásokat és munkájukhoz sok sikert, jó egészséget kiván. Rektor; dr.Végh Antal dékán elvtárs kiván szólni. Dr.Végh: Kedves fiatal Doktortársaim, kedves uj diplomás gyógyszerészek! Életük mai ünnepélyes eseménye befejezéséhez közeledik, dátumát oklevelük hiven megőrzi. Akiket kezdő tudományos munkásságuk eredményének elismerése jeléül doktorrá avattak, már másodszor élték át ezt a szép pillanatot, legyenek példaadók azok számára, akik most magiszteri oklevelükkel elnyerték az egyetemi végzettséget. Hat éves korukban a gondtalan gyermekkor befejezését jelentette az, hogy tanulni kezdtek és az ezt követő 12 év komolyságában és súlyban egyre fokozódó munkájával jutottak el az értelmiségi pálya megkívánta tudásszintre, hogy az egészségügy szolgálatában mint gyógyszerészek, vagy kutató gyógyszerészek a most letett esküjükhöz hiven - mint az orvosi gyógyitó munka részesei - munkálkodhassanak speciális képzettségükkel. Ifjú életüknek több mint felét tanulással töltötték. Az ezt betetőző egyetemi stúdiumaikat még a Budapesti Orvostudományi Egyetemen kezdték el, de már a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen fejezték be. önök tehát az első gyógyszerészek, akiknek diplomáját a 200 éves alapítását jubiláló egyetemünk világhirü névadójának, "Semmelweis"-ne neve ékesiti. Tekintsék ezt a véletlen szerencsét külön megtiszteltetésnek. Fellobogózott utcákon át jöttek ide avatásukra. Budapest felszabadulásának negyedszázados évfordulóját ünnepeltük tegnap és ezt se ma, se egész életükre ne feledjék el. A kormos, üszkös romok között éppen hogy csak elcsendesült a fegyverropogás, de a halál torkából megmenekült város 25 évvel ezelőtt a kétségbeejtő pusztulás közepette is magához tért. Megkezdődött - s ma már történelmi távlatból szemlélhető - az a munka, amely a magyar munkásosztály és annak pártja vezetésével az ország fővárosának és az egész ország helyreállításának érdekében indult és még hozzá olyan elképzelhetetlenül rövid időn belül megújhodásunkhoz vezetett, hogy mi, akik akkor az óvóhelyekről, pincékből elcsigázottan előkerültünk, azt el sem tudtuk volna hinni. Felszabadulásunknak, dolgozó népünknek, és a csakhamar bekövetkező társadalmi rendszerváltozásunknak köszönhet-
