Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1968. szeptember 25., I. rendes egyetemi tanácsülés

53- 38 -Sós; Ezzel még eddig nem foglalkozott a bizottság, de természetszerűleg első nap délelőtt lenne a diszülés, délután a tu­dományos ülés. A3, napon a diszdoktorráava­­tás. Knoll: A három kar által tervezett tudo­mányos ülésszak helyett nem volna-e célsze­rűbb összegyetemi tudományos ülést tartani, amelyen 6 tudományos előadás hangzana el, a tudományos bizottság tagjainak bevonásával ki kell alákitani egy javaslatot, amelyet a rektori tanács tárgyalna meg és döntene a kérdésben. Veres: A tervezet nagyon gazdag, az ifjúság nem szerepel benne, de nem is tettek erre javaslatot. A tudományos üléssel kapcsolat­ban kéri, hogy egyeztessék össze az időpon­tot az országos tudományos konferencia idejével, mert ennek rendezésére 1969-ben a BOTE kapott megbízást. Javasolja, hogy a kiállításon az egyetemi hallgatok életéről is egy-két képet mutassanak be. A kiadványokkal kapcsolatban kéri, ha lehetőség lenne rá, az angol és orosz nyelvű kiadvány­ból a KISZ Bizottság is minél többet kaphas­son, mert sok külföldi vendég érkezik hozzá­juk és ezzel szeretnék megajándékozni őket. Knoll: A javaslatok között szerepel tudományos előadások tartása külföldi vendégekkel. Felhivja a figyelmet arra, hogy ez problémát fog jelenteni, kiket kérjenek fel stb. Nem javasolja külföldi vendégek részéről előadás tartását. Radnót: Csatlakozik ehhez azért is, mert nem tudják, hogy kiket hagynak jóvá a diszdóktor­­ráavatásra. Maga részéről is jobbnak tartaná, ha külföldiek nem tartanának előadást. Elég, ha most diszdoktorrá avatunk valakit és majd jövő évben meghivjuk előadás tartására.

Next

/
Thumbnails
Contents