Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1968. szeptember 25., I. rendes egyetemi tanácsülés

1- 27 Farkas: Ismételten hangsúlyozni kell az egyetem korábbi javaslatát, hogy kell egy országos szerv­nek lenni, amely ezt a kérdést kézbentartja és foglalkozik a végző hallgatók állásbahelyezésé­­vel. Ez meghaladja az egyetem lehetőségét. Az Általános Orvostudományi Karon is kb; loo hall­gat é van még mindig állás nélkül és itt már az egyetem semmit sem tud tenni, mert nem tudja ezeknek mi a sorsa. Egy felhivást intézett a kar a saját feljegyzései szerint el nem helyezkedett végzettekhez. A levelek közül sok visszajött azzal, hogy a eii*­­zett ismeretlen, tehát már elköltöztek, hogy állás­ban vannak-e nem lehet tudni. A szülők ciaét kell kinyomozni, stb. A hirdetőtáblán lévő állások kö­zül is van, amit már betöltötték, stb. Kérték, hogy a II. Főosztály tegyen meg mindent az állások számának növelésére, Kovácsics elvtárs holnapra Ígért választ. Semmiképpen ne tartalékoljanak állá­sokat, mert ezeket a végén nem lehet úgy felhasz­nálni, mint ahogy helyes volna. Fel kell hivni a figyelmet arra is, hogy ha most összegyűjtik az összes lehetséges állásokat, jövőre újabb problémák lesznek a jövőre végzettekkel kapcso­latban. Tudomásul szolgált. y-r

Next

/
Thumbnails
Contents