Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969
1969. május 15., nyilvános rendkívüli ülés (kitüntetéses doktorrá avatás)
- 5 -2 fi emberi eszmék befogadására és arra a lankadatlan szorgalomra, amely minden elmélyült munkához, tudoraánvos felkészültséghez múlhatatlanul szükséges. Kedves Elvtársak! Ezt az avatási ünnepséget az Egyetem jubileumi évében tartjuk. A Budapesti Orvostudományi Egyetem az idén fennállásának 200 éves évfordulójához érkezett el. A ^Budapesti Orvostudományi Egyetem a legnagyobb és a legrégibb egészségügyi felsőoktatási intézményünk, falai között tanultak és tanitottak a magyar orvostudomány nagyjai. Életmüvük a magyar nép közkincse, a nemzetközi gyógyitó munka elismert tudásismerete lett. A Budapesti Orvostudományi Egyetem hűségesen megőrizte és továbbfejleszti hagyományait. Ma tantermeiben, klinikáin, kutató intézeteiben a kor szinvonalán álló tudományos és oktató munka folyik. Ennek egyik szép bizonyítéka ez a kitüntetéses doktorrá avatás is. De erről tanúskodik az az ezer és ezer neves és névtelen orvos, akik egyetemi katedrán, klinikákon, kórházi kórtermekben, rendelőintézetekben és falusi körzetekben, nagy tudással, lalkiismeretes munkával védik, mentik és erősitik dolgozó népünk életét. A Magyar Népköztársaság sok áldozatot hoz azért, hogy az egészségügy szolgálata terebélyesedjen, a küzdelem a betegség és a halál ellen mind hatékonyabb legyen. Szocialista társadalmunkban gyakorlatilag minden állampolgárra kiterjesztettük a társacialombiztositást. Az orvosra igaz nagyrabecsüléssel tekint fel az ország apraja-nagyja. A szocialista orvos tudja, hogy az ember fizikai és szellemi egészsége csak akkor lehet tartós, ha - közös erővel - gazdagítjuk, épitjük társadalmi környezetét, tehát, ha mindent elkövetünk a szocialista társadalom teljes felépítéséért. A szocialista társadalomban a fejlődéséért az orvos akkor teszi a legtöbbet, ha gyógyitó tevékenységét azzal a fedhetetlen szocialista erkölccsel párosítja, amelynek egyetlen mozgató ereje van: az önzetlen és tevőleges emberszeretet. Ha Önök, kedves ifjú Barátaim és Elvtársaim, sok-sok kollégájukkal együtt, igy értelmezik és gyakorolják hivatásukat, akkor a jövőt, a holnap győzelmes kommunista emberét képviselik a jelen feladatai között. Szeretném kifejezésre juttatni, hogy Pártunk Központi Bizottsága, Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa, Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányunk igen nagyra értékeli az orvosok, az egészségügyi dolgozók, és most külön hangsúllyal, a Budapesti Orvostudományi Egyetem nagyszerű fáradozásait. Amikor most dr.Szalay Ferencnek és dr.Ungár Péternek a Magyar Népköztársaság cimerével ékesitett doktori aranygyűrűket az Elnöki Tanács nevében átnyújtom, a kitünte-