Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1969. május 15., nyilvános rendkívüli ülés (kitüntetéses doktorrá avatás)

2 tőtáborban háromszor dolgozott. Résztvett a szocialista csoportmozgalomban és az Ifjúság a Szocializmusért jel­vény V.fokozatát nyerte el. Népköztársasági ösztöndíj I.fokozatát élvezte. Politikailag igen tájékozott. Szemináriumokon önálló előadásokat tartott, a politikai vitákban és megmozdulá­sokban tevékenyen résztvett, megnyilatkozásait az épitő bírálat jellemzi. Rendkívül érdeklődő, sokoldalúan tehet­séges, jó előadókészséggel és hangulatteremtő erővel ren­delkezik. Segítőkész, szorgalmas, emberszeretete és sok­irányú tevékenysége kiváltották társai megbecsülését. Segitőkészsége az idegennyelvü hallgatók korrepetálásá­ban is megnyilvánult. Nyelvismerete: orosz, német, angol. Egyetemi tanulmányainak befejezése után az Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinikájára nyert kinevezést. U n g á r Péter 1944.január 25-én született Budapesten. Édesapja főkönyvelő volt, 1967-ben elhunyt. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Kölcsey Ferenc Gim­náziumban végezte, ahol mint az iskola legjobb tanulója kitűnt átlagon felüli tehetségével. Középiskolai tanárai a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoztak róla. 1962-ben érettségizett kitűnő eredménnyel és még ebben az évben maximális pontszámmal nyert felvételt az Egyetem Általános Orvostudományi Karára. Tanulmányi munkáját ér­tékelve rendkívül szorgalmasan tanult és egyetemi évei alatt is mindig kitűnő eredményt ért el. Logikus gondol­kodású, élénk felfogású, feleletei jóval átlagon felüli képességeket mutattak. Az előadásokon és gyakorlatokon való részvétele példamutató volt. Különös érdeklődést ta­núsított a belgyógyászat iránt. IV-V-VI.éves korában e tárgyból speciál kollégiumokat hallgatott. 1959 óta KISZ tag. A középiskolában az iskolai KISZ szer­vezet gazdasági felelőse, majd III-TV.osztályos korában osztálytitkár lett. Egyetemi évei alatt négy éven át alap­szervi gazdasági felelősi teendőket látott el. Nemcsak szakmai, de fizikai társadalmi munkából is aktivan kivet­te részét. Építőtáborban dolgozott, 1965-ben pedig az ár­vízvédelemben kifejtett odaadó munkájáért részesült dicsé­retben. II.éves korától Népköztársasági Ösztöndíj I.foko­zatát élvezte. Politikai állásfoglalása pozitív, kiválóan tájékozott. Szüleitől szocialista szellemű nevelést kapott. Emberi magatartására rendkívüli pontosság jellemző, vállalt fel­adatait maximálisan teljesiti. Fellépése határozott, meg­nyerő, szerény, lelkiismeretes, céltudatos ember. Szakmai tekintetben mindig segítségére volt és van kollégáinak. Érdeklődése többirányú, széleskörű általános műveltséggel rendelkezik. Nyelvismerete: orosz, angol, a francia nyelvet most sajátítja el. Egyetemi tanulmányainak befejezése után a Pestmegyei Ta­nács Semmelweis Kórházának III.sz.Belosztálvára nyert ki­nevező at.

Next

/
Thumbnails
Contents