Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1969. február 5., IV. rendes egyetemi tanácsülés

-i? -ni A 15 budapesti állásra összesen 78 pályázat érkezett be. Január 10-ig 97 fogorvos helyezkedett el, 74- még állás nélkül volt. A meghirdetett állások 1/3-ánál nem volt biztosítva lakás. A többi állásnál is gyakran csak albérlet volt biztosítva. Az is egyik oka annak, hogy a fiatal, fogorvosok a vidéki állásokat nem pályázták meg. A vidéki állásokkal szem­ben azonban nem mindig a lakás hiánya volt a kifogás, mert lakással rendelkező állásokra sem volt pályázó, pl. Szabolcs-8zatmár vagy Békés megyében. Meglepő, hogy nagy városokba, mint Debrecen, Pécs, Szombathely, Miskolc, alig volt pályázó..Feltételezhető, hogy itt is szerepet játszott a lakáskérdés. A meghirdetett állások.közül a január 10-i helyzet értel­mében 79 maradt üresen. 6./ 7891/1968. A december havi tanácsülésen elvileg egyetértettünk azzal, hogy fel kell hivnunk a Minisztérium figyelmét az X. évre felveendő orvos- és fogorvostanhallgatók létszámának csök­kentésére. Bejelentem, hogy a két illetékes dékán részletes előterjesz­tést dolgozott ki. Arinak alapján felterjesztést tetten a uinisztóriumhoz, hogy az Általános 6r-yostudoriányi Karon a külföldi hallgatókkal együtt 250 főnél na legyen magasabb az I. évesek létszáma. A Fogorvostudómányi Karon p^dig maxi­málisan 113 hallgatót vegyünk fel, beleértve a külföldi hall­gatókat is. 1991/1969.

Next

/
Thumbnails
Contents