Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1968. december 11., III. rendes egyetemi tanácsülés

- 4 -Dr. P é t e r Viktor; egyetemi tanársegéd, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Szájsebészeti és Fogászati klinikáján, 46 éves. Orvosdoktori diplomáját 1946-ban, fogszakorvosi képesitését 1949-ben szerezte meg. Végzése után, 1951'"ig Egyetemünk Fogászati kli­nikáján dolgozott, majd 1956-ig a Központi Katonai Kórházban orvos-őr­nagyként teljesitett szolgálatot. 1956 óta dolgozik a Szájsebészeti és Fogászati klinikán. A fogorvostanhallgatók gyáorlati oktatásában eredményesen vesz részt, Ezenkivül az oktató munka elősegítésére oktató és felvilágositő filmek készítésében is aktivan közreműködött. Fő érdeklődési köre a_szájsebészet, ezenbelül is a traumatológia. Gya­korlati munkáját minttítrcumatd!_ógiai osztály vezetője kiválóan végzi. Betegei körében szeretetnek örvend. Tudományos érdeklődési köre gyakorlati munkájának megfelelő, E téren végzett munkássága számottevő. Eddig 2o közleménye, - köztük egy, az asszisztensnők számára irt kézikönyve - jelent meg. Pártonkivüli, hosszú évek óta a szakszervezetben végez társadalmi mun­kát. Ideológiailag képzett, a klinikai ideológiai konferenciákon részt vesz. Mint a klinika tanulmányi felelőse e munkakörét közmegelégedésre látja el. Állás a klinikán rendelkezésre áll«/ Dr.Virágh Szabolcs: tudományos munkatárs a Budapesti Orvostudo­mányi Egyetem Szövet- és Fejlődéstani Inté­zetében . 38 éves. Orvosdoktori diplomáját 1955-ben szerezte, 1961—ben kórboncno­­ki szakvizsgát tett. Végzéstől 1963. szeptember 1-ig a Szegedi Egyetem Kórbonctani Intézetében dolgozott. 1963 szeptember 1-től Egyetemünk Szövet- és Fejlődéstani Intézetének elektromikroszkópos laboratóriumá­ban tudományos munkatársként működik. A szövettani oktatásban, mint gyakorlatvezető vesz részt és igen ered­ményes munkát végez, az oktatás mellett különösen nagy gondot fordit a nevelésre is. Eddig megjelent tudományos közleményei értékesek. Szakmailag igen tehet­séges kutató, aki a tudományos munkához alapos felkészültséggel rendel­kezik, Eddigi kutató munkája elsősorban a szív- és érrendszerre, vala­mint a májra és a hypophisisre irányul. Tudományos közleményeinek száma: 51. A Francia Biológus és az Anatómus— Pathológus Társaság és több hazai tudományos társaság tagja. Jelenleg kandidátusi disszertációjának elkészítésén dolgozik. Emberi és politikai magatartása ellen kifogás nem mrrült fel. Párton­kivüli, Ideológiailag jól képzett, a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet elvégezte. Diákkora óta végez társadalmi munkát, jelenleg az egyik kol­légium tanácsának tagja és konzultációkat tart a kollégiumokban. /Állás az intézetben rendelkezésre áll./

Next

/
Thumbnails
Contents