Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1966-1967
1966. október 12., rendkívüli doktorrá avató tanácsülés
I 6 \- 5 -nyozni érdemes a bölcsességet, az öreg korban már gyakorolni. E szép megfogalmazás azonban úgy értendő, hogy fiatalabb korban még a tanulmányozás hangsúlyosabb a gyakorlatnál és öregebb korban fordítva. Önök már eledet tanultak ahhoz, hogy gyakorolniok is kell a bölcsességet. Ez nemcsak szakmai, de emberismereti, társadalmi és minden vonatkozásban szükséges. Reméljük: jól megtanulták tanulmányaik során, hogy sem a gyakorló orvosi, sem a kutató munka nem lehet sablonos.^ Egyetlen betegség sem azonosan jelentkezik két emberen és miénk a feladat, hogy mégis azonosítsuk. Ehhez azonban - nem egyediben az általánost és az azonosságban az egyénit meglátni - felfedező szem, illetve agyműködés kell. Ez a gyakorid orvosi munka már izgalmas. De hasonló az orvostudományban dolgozó kutató helyzete is. Soha sem tudjuk, a legpontosabban kivitelezett^utánvizsgalatokban sem, hogy milyen meglepetést okoz az élővel kísérletezés. Máskor viszont a szenzációnak Ígérkező uj kísérletben elmarad az igazán uj. Az orvostudomány minden alkalmazási területén váratlan, előre nem látható jelenségeket fogunk észlelni. Persze ehhez látni kell. Meg kell tanulni észrevenni a jelenségeket. És ha észreveszik, akkor szenvedélyükké válik mesterségük. Ezzel elérik a legjobbakat: munkájúkban^örömet találnak. Viszont ezerszer jaj annak, aki nem talál munkájában csak sablont és robotot. A hiba benne van, mert az orvostudomány és orvoslás színes, sőt nagyon is tarka mozaik, ami csak rendkívül nehezen szorítható sblonba. Az igaz, hogy foglalkozásunk fárasztó, a modern civilizált életnek egyik legnehezebb foglalkozása. Gyakran nehéz testi munka, de^mindig a legfeszitettebb lelki igénybevétel. Az egészségügyi dolgozók, az orvosok és a tudományos kutatók élete messze van az egyszerű, természetes élettől, amit különben már Rousseau és George Sand is úgy emlegettek, mint a köddé vált idilt. Bonyolult és ezernyi mesterséges szál szövi át, már szinte semmi sincs benne a természetességből. Be mi van az eredeti természet hangjából Mozart és Beethoven müveiben? Csak az ujjáélés; a természet lelke, ha úgy tetszik az absztrakciója. Nekünk is ilyen ujjáélés révén kell megtalálnunk hivatásunk helyét a mai életben. A múlt csak tanulság legyen, de ne gát a haladás útjában. Hivatásunk sajátosságain nem tudunk változtatni^ mert azt az emberi és társadalmi élet ezernyi adottsága és korunk technikai, vegyi, stb.^fejlődési szintje szabja me^. E helyzetben egyetlen ésszerű lehetőség van? az egészségügyi intézmények és egészségügyi munka feltételeinek korszerű színvonalához ragaszkodás, illetve annak sürgetése, ha kell: követelése. Munkánk csak igy illeszkedhet harmonikus san az emberi társadalomba. Csak igy elégítheti ki a gyógyításra várók és a gyógyítók igényeit is. Nehézségek és súrlódások, a hivatásnak fárasztóvá alakulása nagyrészt a kedven
