Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1966-1967

1967. július 26., VI. rendes egyetemi tanácsülés

- 25 -no ilyen értelemben instruálni kell. Itt főként olyan esetekről van szó, amikor egy intézet, más inté­zet állására alkalmaz dolgozókat. Jakab.; Bogina elvtárs említette, hogy a népköz­­társaság területén 3 % körül van az interkaláré százaléka. Á Minisztérium 7,2 százalékot ir elő velünk szemben. Milyen jogi alapja van az Egész­ségügyi Minisztériumnak, hogy magasabb mértéket ir elő az Egyetemmel szemben. Elmonaja, hogy át­nézte a szerződéses állásokat. Feltűnt, hogy vannak intézetek, ahol 20 szerződéses alkalmazás is van. Vannak viszont olyanok is, ahol nincse­nek szerződéses alkalmazottak. Bogina: Az interkaláre százaléka az egészségügy i intézmények érdekében automatikusan alakult ki. A keretgazdálkodási rendszer mellett, amire az Egészségügyi Minisztériumnak lehetősége volt, alakult ki ez a százalék azáltal, hogy a dolo­gi előirányzat növelésére nyújtott bizonyos mértékben módot. Ez szükségszerű helyzetben adódott. Más tárcánál az intereáláré % sok­kal alacsonyabb. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy az egyetemnek biztosított bérkeret nem volt elegendő, de póthitelként megkaptuk a hiányzó összeget. Most az az álláspont, hogy póthitelt nem lehet ezen a cimen igényelni. Ha az egyetemi tanács olyan határozatot hozna, hogy a más álláson lévő helyettest hivatalból meg kell szüntetni, akkor ez komoly járna. ve«éllje\ A helyettesítések és pótlás, ápolónői, asszisztensi takarítónői és segédmunkási alapon van. Kevés az adminisztratív helyettesités. A pótlás azokban a munkakörökben van, amelyeket korábban, 1963-ban az egyetemi tanács felülvizsgált. Ha ezeket a prob­lémákat nem tudjuk megoldani, akkor számítani kell igen sok belső nehézséggel. 5W

Next

/
Thumbnails
Contents