Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1966-1967

1967. április 2., rendkívüli tanácsülés

- 3 -/Ifi

magunknak okoz és akkor nekem okozott gyötrelmet.

Vivődünk kétségeinkkel. Hiszen az orvostudomány végtelen nagy és a betegség annyiféle változatban jelenhet meg, hogy mindazt tudni nem flehet. Viszont mindarra szükség volna. így azután tanulás és megedződés közben lassan fejlődünk valődi orvosokká. Nem is igaz orvos addig valaki, amig a tűzkeresztségen, az akut^katasztrófába került beteg mentésének nagy erőfeszítésében részt nem vesz. Lehet, hogy a nagy eset csak banális ájulás a fog kezelése közben - de amig a beteg talpra nem áll, a legerősebb stress az orvosra nézve, hiszen az eszméletvesztésnek minden lehetőségét kell másodpercek alatt mérlegelni és máris cselekedni, sőt helyesen és hatásosan cselekedni.

Csak azt kívánhatom Önöknek kitüntetésük átadásakor, hogy hamarosan olyan biztosan álljanak tanulmányaik talaján, mint Fáy András kis meséjének orvosa. Páy azt irta, hogy egyszer egy orvostól valaki rosszmájuan azt kérdezte:

Nem kisértik-e lidércként pálmaiban halott páciensei?- Én nyugodtam alszom - válaszolta Aesculap, mert hiszem, hogy a kigyógyultakát tudományom mentette meg, de az alhaltakat a természet ölé el. - így nyilatkozni csak jó lelkiismerettel, jó tudással és hivatással végzett jó munka árán lehet.Kivánom, hogy legyenek hivatásuknak ilyen magabiztos gyakorlói.

Megköszöni a jelenlévők szives megjelenését és a rendkívüli Egyetemi Tanácsülést bezárja.

kmf,

/ár.Sós József/ rektor