Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1966-1967

1966. szeptember 3., tanévnyitó rendkívüli nyilvános tanácsülés

- 19 -Megítélésünk szerint nagy jelentőségű, hogy a gazdasági mutatók emelkedő tendenciájuak. Különösen ki kell ezt emelni felújításaink vonatkozásában, ahol az 1962.évi 11 millió forintról 1965-ben 56 millió forintra emelke­dett a teljesítés. A múlt évben megkezdett és részben már megvalósított fel­újítások közül ki kell emelni a II.sz.Kőiklinika, illetve Radiológiai Klinika felújítását, a belső és külsőtelepi kazánházak teljes rekonstrukcióját, a Központi Karbantar­tó Szolgálat elhelyezését, a II.sz.Belklinika és I.sz. Szemklinika nagyarányú állagmegóvó munkálatait, a végre­hajtott áram-áttéréseket és központi fűtés-hálózatok ki­alakítását, stb. Ezeken a konkrét munkákon túlmenően elő­készítettük a Bőrklinika régi épület-szárnyának felújítá­sát, az I.sz.Kórbonctani Intézet, valamint az Anatómiai­tömb teljes felújítási és korszerüsitési munkáit. El kell készíteni a Hőgyes-tömb központi kazánházának rekonstruk­cióját. A felújítások terén elért eredményeket a jövőben fokozni kell és nagyobb mértékben élni kell az uj gazdasági mecha­nizmus adta lehetőségekkel. Törekedni kell a bürokrácia kiküszöbölésére és biztosítani kell azt a decentralizálá­­si optimumot, amely elősegítheti a rugalmas gazdálkodást. A központi vezetés és a gazdasági szerv ilyen szellemű fejlesztése azért is elodázhatatlan, mert egyetemünk uj részekkel is gyarapodik. A tudományos munka igényeinek szélesebb körű kielégítése céljából a Minisztérium központi elektronmikroszkóp labo­ratórium felállítását engedélyezte Egyetemünkön. Ennek magját a Szövet és Fejlődéstani Intézetnél üzembehelyezett japán elektronmikroszkóp képezi. Ehhez járult a II.sz.Kór­bonctani Intézet területén elhelyezett, az MIA-tól átvett elektronmikroszkóp is. E két készülék és a későbbiek so­rán beszerzendő kiegészítések egy központi laboratórium részes és személyzetük is központi státusokban van. Ki­­fejlesztésük után szélesebb körben lesznek igénybevehe­­tők az Egyetem többi tanszéke részéről is, « A közelmúltban az Egészségügyi Minisztérium határozata alapján egyetemünk felügyelete alá került a Laboratóriumi Torzsállattenyésztő Intézet/LATI/. Jelentős beruházással központi tenyésztő telep létesül Gödöllőn. Feladata ellát­ni az egészségügyi intézeteket megfelelő minőségű kísér­leti kisállatokkal és továbbtenyésztésre alkalmas törzsek­kel. Minthogy egyetemünk a legnagyobb fogyasztó ezen a téren, érthető, hogy ránk bizták e szerv irányítását. Trányitás és ellenőrzés szempontjából a tudományos rektor­helyettes feladatkörébe kerül. Reméljük, hogy ez a léte­sítmény beváltja a hozzáfűzött várakozásokat. n

Next

/
Thumbnails
Contents