Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1965-1966
1966. július 6., VIII. rendes egyetemi tanácsülés
- 2 -Ilyen minőségben rendszeresen résztvesz a klinika igazgatási munkájában Is. Szemes! dr. komoly és eredményes tudományos munkát is folytat. Ennek eredményeként minősítette őt a Tudományos Minősítő Bizottság az orvostudományok kandidátusává. Hazai és külföldi folyóiratokban eddig 37 tudományos közleménye jelent meg, ezenkívül tudományos üléseken és konferenciákon számos előadást tartott. Szemesi Imre dr. emberi magatartásával, munkatársai és betegei szeretetét érdemelte ki. Politikai állásfoglalása mind a felszabadulás előtt, mind azóta mindig pozitív és konstruktiv volt. Fentiek alapján a Bizottság úgy véli. hogy Bzemesi Imre dr. alkalmas arra. hogy Egyetemünkön magas oktatói állást, jelen esetben docenturát kapjon. 2./ A II.sz.Belklinikán meghirdetett 2 docensi állásra Dr.Sáry Béla és Dr.Bogsch Albert adjunktusok adták be pályázatukat. Dr.Sáry Béla 1915-ben született. Középiskoláit és az Orvostudományi Egyetemet Kolozsváron végezte és 194o-ben nyert orvosi diplomát. Egyetemi évei alatt a Kórbonctani Intézetben, majd a Biokémiai Intézetben dolgozott. Diplomája megszerzésétől 1945-ig a Kolozsvári Egyetem Belklinikáján, 1946-tól kezdve pedig a Budapesti Orvostudományi Egyetem II.sz.Belklinikájfín dolgozik. 1948-ban osztályvezető tanársegéddé lépett elő, 1965-ben adjunktusi kinevezést nyert. 1946-ban lett szakorvos, 1961-ben pedig a Tudományos Minősítő Bizottság a* orvostudományok kandidátusává minősítette. Orvosi diplomája mellett 1943-44-ben a Kolozsvári Egyetem Természettudományi Karán, majd később a Budapesti Egyetem Természettudományi Karán vegyészetet hallgatott éa 1948-ban absolvált. 1963-márciusában 18 orvosból álló csoport vezetőjeként Algériában dolgozott 1965-ig* Ezen idő alatt Algerban működő Egyetem egyik belklinikáját vezette és a vidéken dolgozó magyar orvosok szakmai munkáját irányította. Sáry dr. igen sokoldalúan képzett orvos. Belgyógyászati szakképesítés mellett behatóan foglalkozott biochemiával, egy ideig pedig ideggyógyászattal is a Debreceni Ideggyógyászati klinikán. Sokoldalú képzettségét elsősorban gyógyító munkájában használta fel. E téren kitűnik diagnosztikai készségével és betegek iránti odaadó szeretetével. A gyógyitó munkája mellett aktivan résztvesz orvostanhallgatók oktatásában is. A rábízott csoporttal példamutató gondossággal foglalkozik és a szűk szakmai ismereteken kívül 53 €