Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1965-1966

1965. szeptember 12., nyilvános rendkívüli (doktorrá avató) tanácsülés

- 16 -nyújt, hanem nevel is. Nemcsak kötelességtelj esitésre igyekszik nevelni, de emberiességre, a beteggel foglalkozásra, a kollegalitásra, szóbél emberi, társadalmi kapcsolatok helyes megteremtésére is nevel. Kérdés, hogy e nevelő tendenciában bizhatunk-e?

Jó száz éve már, hogy a geológus Lyell megállapította, hogy a földön bekövetkező változások előidézésében az állandó kis hatásoknak van nagyobb szerepük, és nem a nagy kataklizmáknak.Nos ez az elv érvényes az ember alakulásában. Az a légkör, amelyben élnek medikusaink, látszat szerint kevéssé hat rájuk, de végeredményben évek alatt észre vétlenül formálja őket. Az egyetemnek a nevelő hatása nem megtérésszerü átalakulásokban mutatkozik, hanem abban, hog az uj orvosnemzedék lassanként felveszi az oktatók sok vonását, elfogad sok elvet és módszert és az előző, konzerva tivnak látszott nemzedék sajátosságai a forradalminak mutatkozó újban is tovább élnek. A nevelő erő lassan hat, de olyan biztosan, mint a sziklákra az azokat porlasztó erők.

Ezért remélem, hogy az a nevelés, amit egyetemünk adott, megfelelő lesz az orvos és beteg, orvos és orvos, orvos és társadalom, orvos és tudomány, stb. viszonylatok helyes megítélésére.

Végül még az elhelyezkedés kérdésről engedjenek néhány őszinte mondatot.

Tudjuk, hogy az elhelyezkedés lehetőségével igen sokan nincsenek megelégedve. Azonban állás nem mindig ott ürül m ahol kiván^ák és ha megürül is mindegyiket csak egy kaphat ja a sok pályázó közül. Változatlanul az volt a helyzet, hogy budapesti belgyógyászatra nagyon sokan,, a^200 kilométerre lévő hygienikus állásra senki sem pályázott. Lehet és kell az elosztás munkáján javitani, de nem lehet minden ki számára megnyugtatóvá tenni. A pályázóknak és az egészségügyi ellátásnak az igényei mások.

Ritka az az orvos, aki egy helyen dolgozza végig az évtizedeket. Sőt helyes is több helyen dolgozni, mert sokrétübbekklesznek a tapasztalatok. Higyjék el fiatal kartársaim, hogy bizonyos vándorlás nem jelent elvesztegetett utat és időt, hanem inkább előnyt a későbbi évekre. Oktatóik nagy része is több munkahelyen dolgozott. Magam Debrecenben kezdtem és Szolnok, majd Orosháza, azután Pécs, végül Budapest lett munkahelyem. A szakmák pedig, amelyekben dolgoztam: élettan, majd gyermekgyógyászat, azután 4 é általános orvosi gyakorlat, onnan a gyógyszertani és kórtani, majd közegészségtani intézet, végül a kórélettan let munkaterületem.

Mindezt csak azért emlitem,^ mert talán ezzel is érzékeltet ni tudom, hogy az egyesek által oly tragikusnak tartott he zet, hogy nem ott kezdik a munkát ahol tervezték, nem is lesz hiábavaló.

Az életet tekinthetjük egyetlen nagy kirándulásnak is, amelyben gyakran a kanyargós ut adja a legtöbb szépséget. Talán egy példát. A néhány napja elhunyt Albert Schweitzei Európa számos klinikáján tanult, minden lehetősége meg vo] hogy akár Párizsban legyen szakorvos és mégis Lambarenne-t