Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965
1965. július 7., VIII. egyetemi tanácsülés
- 6 -telefonnal nem tudja a forgalmat lebonyolítani. A legtöbb klinikán a portás kezeli a telefont, ha O-ás telefon nem lesz a portás nem tudja ellátni feladatát. Kéri a'rektor urat, hogy utasitsa a gazdasági szerveket - nyilván ők készítették a rendeletet - hogy egyszerűsítsék ezt a körlevelet úgy, hogy azt végre is tudják hajtani. Bogjna: Ez a körlevél elég hosszú idő után született meg. A körlevelet;az igazgatási osztály adta ki,teljesen illuzórikus. Kétségtelen, hogy a telefonszámla összege nagyon magas, az elmúlt év' hasonló időszakát megvizsgálták és havi 4-0 ezer ft. emelkedés mutatkozott. Évi viszonylatban legalább félmillió ft. emelkedés várható. Úgy gondolja, hogy a rendelet felülvizsgálata szükséges, 'mert egy csomó bürokratikus intézkedést tartalmaz. Szerinte sokkal^nagyabb súlyt kellene helyezni az öntudat kérdésére. Egyrészt a klinikák folyosóin lévő hivóberendezéseket meg lehetne szüntetni, mert onnan pl. a betegek is telefonálnak, másrészt pedig fel lehetne7 állítani automata telefonokat és akkor már bizonyo$ mértékig csökkenne a fent meghatározott túllépés. Helyesnek tartja ha a magánbeszélgetést folytató dolgozó egy ivén - ami állandóan a telefon mellett van - jegyzi, hogy hány beszélgetést folytatott. Gömöri; Egyetért'azzal, hogy" a magánbeszélgetéseket meg kell fizetni. Azonban a rendelet módosítását javasolja. Helytelennek tart ja, ; hogy a professzornak alá kell Írni a kimutatásokat, intézze ezt a gondnok. A II. sz. Belklinikán van két automata telefon, tehát a többi klinikákon is létre kellehe hozni és máris csökken a telefonok téritésnélküli használata. Lombos: Tájékoztatja a tanácsot, hogy a gazdasági igazgatóság első javaslata az volt, hogy a magánbeszélgetés esetén a 0-át nem lehet tárcsázni, hanem a postaközpontot kell először hivni és ott bejelenteni, hogy a beszélgetés magán, vagy hivatalos jelle-' gü lesz. A beszélgetés jellegét/, a központ jegyzi fel. Ezt a megoldást akkor elvetették^ nem találták jónak. A körlevélnek lehetnek hiányosságai de ezen még lehet változtatni. Egyetért azzal, hogy a professzori aláírástól el lehet tekinteni. A körlevél a gazdasági igazgatóval és a pénzügyi osztállyal közösen lett elkészítve. Jelenleg más megoldást nem találtak. Úgy gondolja? hogy ez-a körlevél kevésbé bürokratikus, mint a másik volt. G5>