Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965
1965. május 12., VII. rendes egyetemi tanácsülés
- 5 -A gyárban, ill, jIAK-nál oldoveles gyógyszerészek, vag^ vegyészek végzik el őzt a vizsgálatot. Kérdés'a biróság kinek adna igazat, a diplomásnak, vagy az asszisztensnek i * Ha okleveles gyógyszerészek csak intézeti, zártforgcn. mi gyógyszertárba kerülnek és közforgalmú gyógyszertáraidban asszisztensek, ill. ezekből lett gyógyszertárvezető foglalná el helyüket^ úgy a lakosság nagyobbik része, ki a gyógyszerellátást a közforgalmú gyógyszertáron keresztül kapja meg, hátrányosabb és felügy let nélkülibb, tehát végeredményben antiszociálisabb helyzetbe kerül azokkal szemben, akik gyógyszerüket zártforgalnu, intézeti gyógyszertárból kapják meg. A beteg az utóbbi helyen további felügyelet alatt áll ápolónői megfigyelés és orvosi felügyelet alatt. A közforgalmú gyógyszertárban ellátott ember pedig magára marad, ill, Csak baj esetén kerül a körzeti or vos felügyelete alá. Az 1875-os törvény óta gyógyszerek kiszolgáltatására egyedül a gyógyszerész jogosult. így időt álló, közel 9o éves törvényt helyes lenne—e megváltoztatni és megváltoztatásáért ki vállal felelősséget. A szocializmus épitése kulturális programjában minden kinek a maga.sg.bb képesítést‘teszi lehetőve és sok~*o-> ^etB’en ezt kötelező erejű ve. A betegellátás nem a múlté, a jövőben is fenn fog állni. Ez a szempont hogyan egyeztethető akkor Össze a gy ógyszereszk'éozés álatnoiyabb nivóra való csökledn tésevel? f 2 mai roüánö életben, ha valamely tudomány megáll, gr a holnaphoz viszonyítva már lemarad, és mi mióta állunk? ígyeteneink számos uj sarkot állítottak fel. A könyv társ zakót, agrármérnökit stb, A fejlődés lehetőségét szánunkra is helyes lenne biztosítani. A gyógyítási tevékenység a tudomány fejlődésével változót!? Legrégebbi időben az orvos a gyógyszerészi és gyógyszerkészítési funkciót is'maga végezte. Későbbi időpontban a pálya kétfelé oszlott. Az orvosi'pályánál a szakosodás ismételt további osztódást igényel. Elkövetkezett annak az ideje, hogy a gyógyszerészi pályán is bizonyos szakosodás ' alakuljon ki, miután a gyógyszerkéSzitás ma már nemcsak kizárólag gyógyszer tár r _kb cn történik, hanem jelentős része a: iparra, tolódott át. Az a tény, hogy a gyógyszer nem kizáró lag gyógyszertárban készül, azt kívánja, hogy azon terül' teken, ahol gyógyszerkészitás történik, mindenütt gyógyszerész lássa el ezt a funkciót. XOQ /I QCC