Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1965. március 31., VI. rendes egyetemi tanácsülés

2 leteson és az előad ísok tienet 't követve tanuljanak» Mindinkább kampány­szerűvé vált a tanulás és az egyenletes haladás helyett a "szigorlatba való készülés" lett az általa .os szokáSo Hátrányos még az is, hogy a szegedi egyetem megtartotta az ötéves tan­menetet és igy hazánkban kétféle értékű fogorvosi diploma kerül kiosz­tásra . eif, A csökkent^idejű tanmenet Budapesten - szemben a szegedi 5 éves teljes tanulási idővel - azt is eredményezte, hogy a fogorvosi fakultás hall­gatóiban, az egyébként is mutatkozó, csökkentértéküségi érzés az általa­­noskari hallgatókkal szemben még erőteljesebben érvényre jutott* A felsorolt hátrányok még szembetűnőbben mutatkoznak meg azáltal, hogy a fogorvoskari klinikák befogadólcépességüknél és munkahelyi, felszere­lésbeli felkészültségűknél nagyobb létszámú hallgatót kénytelenek ké­pezni. A kiképzésre használható munkahelyek száma szerint a négy fogor­voskari klinika évfolyamonként tulajdonképpen csak 30, de legfeljebb 100 hallgató okt tására elegendő kapacitású. Kevesebb létszám esetén nem is kellene hallgatóinkat a Tanácsi Ren­delőintézetekbe adni alapképzésük folyamán és ez rendkívüli előnyöket rejt magában. A fogorvosi oktatás ugyanis nagymértékben különbözik sok általános orvostudományi szaktól. A belgyógyászaton például egyetlen beteget, ha az nincsen különösen súlyos állapotban, akár 5-6-10 hallgató is megvizsgálhat, felveheti a statusát, meghallgathatja a szivhangokat, a tüdőben műt-tkozó zörejeket, kikopogtathatja az egyes szervek he­lyét, nagyságát, áttapinthatja hasüregi szerveit, diagnózist is pró­bálhat készíteni, sőt nyilváníthatja terápiás elképzeléseit is anél­kül, hogy a betegnek ebből kára származnék. A fogászati oktatás esetében ez ne i igy van. A szuvas fog tömésre való előkészítése, megtömése, koronaeíőkészités vagy a fogeltávolitás csak egyszer végezhető el és pedi,; csak nagyon gondos egyéni felügye­let mellett. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen legfeljebb két hall­gató tartozhatik egy oktatóhoz, s ehhez legalább egy munkahely szük­séges. A tömés vagy egyéb fogászati művelet azonos beteg azonos fogán nem ismételhető meg. Egy elrontott beavatkozás a fog elvesztését is eredményezheti, sőt még ennél súlyosabb szövődményt is okozhat. Ez az oka a propedeutikai tárgyak rendkívüli fontosságának, mert ott fantom gyakorlatokon sajátíthatja el n hallgató a fogon végzendő alapműve­leteket. Oktatásunk tehát munkahely igényes. A munkahelyhiány és a színvonalas oktatás igénye nemcsak a régebbi oktatási idő visszaállí­tását, hanem az első évre felvett hallgatók létszámcsökkentésének kér­dését is felveti. Az ötéves tanmenetre való áttérés arra is jó alkalom, hogy olyan tantervet valósítunk meg, moly előreláthatólag 10-15, talán 20 évig is érvényben marad. Ez alkalmasabb lesz jó kommunista szakemberek képzésére és arra, hogy a felsőokt tási reform követelményeinek tel­jes mértékben megfeleljünk, •

Next

/
Thumbnails
Contents