Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1964. október 14., II. rendes egyetemi tanácsülés

- 4- -N, A megoldott tervezési kérdéssel egyidejűleg azonban non tudtunk.. megoldást találni a kivitelezések Utón- és tervszerű végrehajtá­sára, az építőipar országosan is isnort fokú teljesitőképossége következtében. Ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni nép azt is, hogy a kivitelező vállalatok non sziveson szerződnek felújí­tások kivitelezésére és inkább az o szempontjukból előnyösebb nagy objektunok felépítését vállalják. 1954— re például a hiva- ~ tálos szervek /Építésügyi Minisztérium ás Egészségűgyi Miniszté­rium/ az É«M. 45.sz. Állami építőipari Vállalatot jelölte ki, ... amellyel az előirt határidőben - létesítmény jegyzékek alapján - kb. 12 millió forint összegű epitgsi kapacitást biztosítottunk, E kijelölés ellenére a Vállalat f. évi május hó elején Írásban közölte az Egyetemmel, hogy a 12 millió forintból mindössze - 4—*>«5.nillió forint értékű munkát tud elvállalni éq igy mint­egy 7.5-8 millió forintot nem igazolt vissza. Az Egyetem, ezt a bejelentést neg'follobezte, de tisztában kell lenni azzal, hogy fellebozésűnket formainak tekinthetjük csak, mert értesülésünk ✓ szerint az Építésügyi Minisztérium a vállalat által bejelentett kétharmados csökkentést már jóváhagyta. Ezek szerint tehát az év hátralévő részében is számolni kell mindazokkal a kivitelezési nehézségekkel, .amelyek 1963-ban abból kifolyólag álltak elő, hogy a kijelölt É,M, 21«sz. Állami Építőipari Vállalat az 1965-ra be-.. tervezett és kijelölt összes uj munkákból egyetlen-egy forint ér­tékű munkát sem veit hajlandó elvégezni. Ezen kivitelezési nehézségek ismeretében közvetlen érintkezésbe, léptünk az É.M. 31.sz. Állami Építőipari Vállalat vezetőségével, rámutattunk az Egyetemi súlyos helyzetére ős igy néni reményünk van arra, hogy 1964-. III. és IV. negyedévében néhány munkánkat., a Vállalat elvállalja. Ezek közül elsősorban a külső-telepi .ka­zánházat és az e rekonstrukcióhoz kapcsolódé központi külső-te­lepi nühely-üzen megépítését tartjuk indokoltnak. Az említett két­­munka közül - az Egészségügyi Minisztérium közbenjárására - tulaj­donképpen csak a kazánházra kap kijelölést a Vállalat, az azonban 2299/64.

Next

/
Thumbnails
Contents