Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1964. október 14., II. rendes egyetemi tanácsülés

költségnormáival, nem vehető figyelembe az egyetemi hármas funkció. A tervezés realitása sokkal inkább biz­tosítható az egyetem tervei alapján. A maguk részéről nehéz helyzetben vannak, nem tudnak állástfoglalni, , hogy adhatnake- és milyen mértékben megbízást a SUVADI- nak, £edig feltétlenül szükséges lenne legalább a prog­ramozást az általuk megadott funkciók szerint elvégez­tetni. Varga dékán felvetésével egyetért, hogy bizottság kül­dessék ki, kapják meg a konkrét, meghatározott funkcio­nális igényt, aminek alapján a vázlatos programot ösz­­sze tudják állítani és egyetemi szinten el tudnak in­dulni a tárcával tárgyalni. Az Anatómiai Intézet teljes leállításával kapcsolatban: az az elképzelés, hogy először megépítik az udvar köze­pén a tantermet, ezután a jelenlegi középső tantermi traktus kiiktatható, az emeletráépités szintén kívül­ről történik, tehát szakaszosan megy a rekonstrukció, a munkát nem kell teljesen leállítani. Külső telepi állatistálló: 1,5 m-ós programot küldtek fel a Minisztériumba ennek megoldására, az I.sz.Belkli­nika, volt Röntgenklinika mögötti prosektura területére programozták ezt. A legkívánatosabb elhelyezés ez lenne, miután a legkevésbé zavarná a klinikák működését. Fel­merült a mosodára való emeletráépítéssel történő megol­dás, a kivitelezés szempontjából ez nagyobb átfutási i­­dőt igényel. Uj területen, uj épület felépítése sokkal hamarabb valósítható meg, de beruházást igényel. Jó vol­na érdemben tájékoztatást kapni erre vonatkozóan. I.sz.Szemklinika: a nyár folyamán konkrét javaslatok szü­lettek arra vonatkozóan}, hogy az ott folyó gyógyító mun­kát, a klinika működését lo esztendőre biztosítani tud­ják, kár, hogy most egy szükebb körű rekonstrukciót vé­geznek el. így nem tud felelőséget vállalni azért,hogy az épület megmaradt installációs rendszere hibátlanul fog működni. Bár most kisebb ideig tart az átépítés, számolni kell a hátralévő években a kisebb—nagyobb épí­tőipari tevékenység jelenlétével essek miatt. Most már változtatni sem nagyon tudnak, az Mi. kiadta az utasí­tást, ha december 51-ig nem érkezik be a tervezés, aka­­pacitást nem biztosítja. Pékli elvtárs által elmondottakkal, hogy az egész egye­tem jövőjének alapját képező fejlesztési terv dolgoztas­sák ki, egyetért. Ez nekik is könnyiti a munkájukat. Vé&h: A Hőgyes tömb átadását a Gyógyszerésztudományi Kar fejlesztéséhez célszerűnek tartja, ez megoldaná problé­máik nagyrészét. A földalatti helyiségek elfoglalásáról nem tud, de ez is bizonyltja mennyire helyszűkében van­nak.

Next

/
Thumbnails
Contents