Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964

1964. július 7., VII. egyetemi tanácsülés

1,0 A Beérkezett 9 szavazat, ebből 6 igen, 3 nem. A szavazat arányokból tehát megállapít ható, hogy az Egyetemi Tanács II.helyre Dr.Pálos László egyetemi docenstjava­solja. . Rektor: Szavazásra bocs, át ja azt a kérdéat, hogy kiván-e a Tanács III.helyre javasolni? 'Beérkezett 9 szavazat, ebből 5 igen, 3 nem, 1 tartózkodott a szavazástól. Miután a Tanács szótöbbséggel a III.helyre is javaslatot kiván tenni, felteszi személy szerint a kérdést, kivánja-e a Tanács Dr.Magyar Imrét III.helyre javasolni? Beérkezett 9 szavazat, ebből 8 igen, 1 nem. Felteszi szavazásra kivánja-e a Tanács aequo loco III.he­lyen javasolni Dr.Petrányi Gyulát? Beérkezett 9 szavazat, ebből 6 igen, 3 nem. Az Egyetemi Tanács tehát- Ill.helyen aequo loco Dr.Magyar Imrét és Dr.Pet­rányi Gyulát javasolja. • pr. Bárt ha: Felhívja, a figyelmet, hogy az Általános Orvos­tudományi Kar dékánja, külön véleményt jelentett be azzal, hogy a jelölő bizottság javaslatával ért egyet. Maga részéről csatlakozik ezen állásfoglaláshoz és jegyző­könyvileg is rögzíteni kívánja; hogy szintén a jelölőbi­zottság javaslatával ért egyet. Az Egyetemi Tanács a két különvéleményt tudomásul veszi. C

Next

/
Thumbnails
Contents