Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964

1964. január 22., IV. egyetemi tanácsülés

4Vt- 9 -Szerkezeti vonatkozásban felveti, hogy a pontok sulyo zását kellene átformálni olyan értelemben, hogy a lényegesebb pontok kerüljenek első helyre és igy tovább, az admi^isztrativ feladatokat jelentő pon­tok pedig a végére. A 10. pont utolsó mondatában foglaltakat nem lenne helyes ha a személyzeti osztály végezné, eddig,is az volt a probléma, hogy mindig létszámgazdálkodás­sal foglalkozott a személyzeti osztály és az pedig gazdasági funkció. Amikor már megvan a létszám, ak­kor a személyzeti osztály az arra kerülő káderek kérdésével kell, hogy foglalkozzék.. * . A munkaügyi és bérosztály vonatkozásában a sorrendi­ségre ugyanazokat tudja elmondani, mint a személy­zeti osztály munkájának viszonylatában. 19./ pontnál nem érti azt a mondatot, hogy "vezeti az összes dolgozók költségvetési nyilvántartását" fo­­galmazásilag nem érthető. A 25./ ponttal kapcso­latosan elvileg felveti, hogy akinek hivatalból kötelessége a dolgozók ügyeivel foglalkozni az nem lehet egyben a rektor képviselője az Egyezte­tő Bizottságnál. Javasolja, hogy a rektor bizzon meg valakit, aki képviseli az egyetem vezetését az Egyeztető Bizottságon belül, de az ne a munkaü­gyi osztály vezetője vagy beosztottja legyen. t — Bartha: A klinika személyzeti munka ellenőrzési kérdésében Pékli elvtárs által elmondottakkal egye­tért, de mégis úgy gondolja, hogy kellene valami megoldást találni, hogy hogy történjen ezeknek a megbízott személyeknek instruálása. Az volt az elképzelésük, hogy olyan megoldást kellene beve­zetni, hogy a személyzeti osztály felelős ezekért, illetve munkájukért. Az volt a terv, hogy az ad­­minisztrativ feladatokkal kapcsolatos kérdésekre ne a professzort hivják be, hanem az általa sze­mélyi ügyekkel megbizott előadót, vagy tanársegédet. Pékli: Azért vetette fel, ért félreértésre adhat ókot az anyagban lévő fogalmazás. A kormányrendelet szerint a professzor az elsőrendű káderes. Rektor: Tulajdonképpen ez egy végrehajtási rész, ami nyugodtan kimaradhat az anyagból. Eléggé he­terogén módon kezelik az ügyeket az egyes tan­székeken. Van olyan tanszék, ahol a professzor nem is figyeli, hogy milyen kulcsszámokkal rendel­kezik, az előléptetés határideje mikor jár le,stb. esetleg elmulasztja. Ebből elégedetlenség származik. 3/3

Next

/
Thumbnails
Contents