Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964
1964. január 22., IV. egyetemi tanácsülés
3 Radnóti Maradjon meg továbbra is az eddigi két vizsgatárgy, a fizika és a biológia tekintettel arra, hogy a középiskola IV. évében fizikát tanulnak a középiskolások és nem látszik valószínűnek,hogy a jövőben nagyobb számban fizika helyett kémiából érettségiznének. Vita volt arról is, hogy milyen legyen a vizsga módja. Erre vonatkozóan az a határozat született, hogy azok a tanszékek, amelyek vizsgáztatni fognak tanulmányozzák a Straub professzor intézetében bevezetésre került uj vizsgáztatási módszert. Egyúttal a bizottság felszólította Straub professzor urat, hogy a két érdekelt tanszékkel /részletesen ismertesse vizsgáztatási módszerét és annak eredményeit.-Ezen uj vizsga-módszerrel kiküszöbölhető volna a szóbeli vizsgáztatás és mindazok a panaszok, amelyek a szóbeli vizsgával kapcsolatosak. A szóbeli meghallgatás eszerint csak az általános ismeretekre, műveltségre, emberi és magatartásbeli kérdésekre terjedhetne ki. Rektor: Kérdezi, hogy a tanács egyetért-e Radnót professzor asszony beszámolója alapján a Bizottság véleményével. Ha igen, akkor az elmondottak alapján fogja a felterjesztést a Minisztérium részére elkészíteni. Ugyancsak értesíteni kivánja a tanszékeket, hogy ezzel az uj vizsgamódszerrel foglalkozzanak. A Tanács fentiekkel egyetért. II.-Elnöki bejelentések. Rektor: Bemutatja dr.Sós József professzor: Die Rathologie der-Eiweissnährung cimü most megjelent könyvét, továbbá Halmai-Novák: Farmakognózia c. könyvét. Rektor: Bemutatja a Tanácsnak a jénai Friedrich- Schíller Universität 1962/63« évi Évkönyvét.-A /jénai Egyetem rektora dr.Günther Drefahl profeszszor az elmúlt év őszén személyesen is ne glátogatta Egyetemünket. Egyben arról is tájékoztatja a Tanácsot,