Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964
1963. december 18., III. egyetemi tanácsülés
1927-ben születtem Budapesten. Elemi- és középiskolai tanulmányaimat ugyancsak-Budapesten végeztem, 1945-ben érettségiztem jeles eredménnyel. Ugyanebben az évben nyertem felvételt az akkori Pázmány Péter Tudományegyetem gyógyszerészi fakultására. Egyetemi tanulmányaim utolsó évében, 1949-50-bon a Szervetlen Analitikai és Kémiai Intézetben dolgoztam ösztöndíjjal. 1950-ben szereztem meg a gyógyszereszi diplomát és rögtön utána kineveztek a■Gyógyszerészi Kémiai Intézetbe gyakornoknak; 1953- ban III.oszt, tanársegédi kinevezést kaptam; 1954-ben II.oszt., 1957-ben pedig I.osst. tanársegéddé léptettek elő. Intézeti működésen első évében az akkor készülő V. Magyar Gyógyszerkönyv Szerkesztőbizottsága részére végeztem kísérletes munkákat. A továbbiakban részt vettem az Intézet ETT témáinak kidolgozásában. Ennek kapcsán sorozat kísérleteket végeztünk a helyi érzéstelenítők és a gyógyszerként használatos higany vegyületck tartalmi meghatározására• B két témakörből két dolgozat előadásra került az első, ill. második Gyógyszeréss-NagygyüIésen* Jelenleg doktori disszertációmat készítőn. Dolgozataim jegyzékét csatoltan mellékelem. Elsődleges és legszívesebben vállalt feladatomnak az oktató munkát tekintettem. 1951« óta önállóan vezetek 25-3o tagú laboratóriumi csoportokat. 1953-ban az Egészségügyi Minisztérium -megbízásából 4 hetet a szegedi Gyógyszerészi Kémiai Intézetben töltöttem, tapasztalatcsere formájában; ez alatt az idő alatt az akkor kiadásra kerülő V.Gyógyszerkönyv vizsgálati módszereit illesztettük be az ottani gyógyszerész-képzés tematikájába. Mint már irtán, az oktató-nevelő munkát éreztem a hozzám legközelebb álló feladatnak. Ez a meggondolás vezette az Egészségügyi Minisztériumot, amikor megbízott a felállítandó Felsőfokú Gyógyszerészi Technikum megszervezésével és ugyancsak ebből a 12 elgondolásból indult ki az Intézet vezetője Végh professzor ur is, amikor lehetővé tette számomra ennek a megtisztelő feladatnak a vállalását. Társadalmi munkát az egyetemre való kerülésem óta végzek, 1955-ig' az alapszervi üzeni bizottság tagja voltam, 1955-61-ig pedig az Intézet szakszervezeti bizalmija. Részt vettem és részt veszek az ideológiai konferenciákon. 1951-53-ig ez akkor még kis létszámú Marxizmus Tanszéken szemináriumot vezettem a gyógyszerész hallgatók részére.- Jelenleg az Irányi-utcai kollégium egyik alapközösségét patronálom második éve, LukácsnéjBanyai Vera sk, ■ egyetemi tanársegéd” Kérésem támogatására az alábbiakban előadom életrajzi adataimat; Tudományos dolgozatok jegyzéke; 1./ Paraaminobenzoesav-ószterek bromatometriás meghatározása I." Bányai Vera - Milch György - Szász György Acta Pnnrn.Hung. 24/A 22. 1953* 5I0I/I963,.