Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964

1963. december 18., III. egyetemi tanácsülés

2o h} témát részletesen átbeszélték Pókli elvtárssal és arra a megállapításra Jutottak, hogy egyedül a mű­helymunkát lehet majd decentralizálni, ha ehhez lét­szám lesz. Eddig 7 szakmunkást decentralizáltak és nem Jutottak tovább. Azok az intézetek, ahova Jutott egy-egy ember, elégedettek, azonban most már könnyel­műség volna szétszórni azt a néhány embert, aki így együtt még Jelent valamilyen kapacitást és ütőerőt. Egyébként a most befejezett minisztériumi revizori vizsgálat elhamarkodottnak minősiti még az eddig is - bázis nélkül - végrehajtott műhely decentrali­zálást. A napi Jelentések kérdése sokat emlitett és tárgyalt téma. Mint ismeretes 1962. végén ezen a területen az Egészségügyi Minisztérium tartott egy ellenőrzést, ezt megelőzően a Népi Ellenőrzési Bizottság, Mindkét revizió megállapitotta, hogy az Egyetemen a Jelenlét nincs komolyan dokumentálva, a bérelszámolás alap­jául szolgáló nyilvántartások hiányoznak. A Minisz­térium előirta a napi Jelentés rendszerét, ezt azon­ban egy évig nem vezették be, tárgyaltak, alkudoztak, amig a Főosztály belement abba, hogy a Jelenlegi rend­szert vezessék be. Ezen ugyan valóban 14 adat van, de megkérdezi, hogy tulajdonképpen ezekből egy-egy tan­széknél hány adat fordul elő ? Sós: Mindennap van 4-5 adat, ez azt Jelenti, hogy az az ember, aki eddig neki dolgozott, teljesen el van foglalva, nem tud neki diktálni, halomban állnak az asztalán a megválaszolatlan ügyiratok. Bogina: Javasolja, hogy a rektor ur kérjen be minden klinikáról egy ivet, azokból bárki meggyőződhet arról, hogy ez a gyakorlat nem is Jár olyan rengeteg munká­val. Rektor: Nincs értelme ezen vitatkozni. Egy évig ellen állták a Jelenléti iv bevezetésének, most elfogadta a Minisztérium az egyszerűbb rendszer bevezetését. Ezt nem az Egyetem találta ki, el akarták háritani, de a Minisztérium kötelezi erre az Egyetemet. Bogina: Az Egyetem 45oo embernek ad fizetést, ha ezt úgy adnák, hogy meg sem kérdezik ki beteg és ki hiány­zik, akkor ki vállalja a felelőséget azért, hogy Jo­gos-e a kifizetés, vagy sem. m

Next

/
Thumbnails
Contents