Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964
1963. október 30., II. egyetemi tanácsülés
Pékli elvtárs hozzászólására reflektálva fel kell vesse azt, hogy igen aggályos az a bejelentés, hogy az olajkeretek szét vannak már osztva és ezen a téren^ nem sokat lehet remélni. Ebbe nem szabad belenyugodni, valamilyen végleges állásfoglalást ki kell alakítani, mert különben baj lesz a fűtéssel. Az Egyetem mindent megtesz, hogy ezek az 55 éves kazánok addig működjenek, amig csak lehet, de nem szabad figyelmen kivül hagyni a szakemberek véleményét, mely szerint a kazánok tisztítása mindig azzal az izgalommal jár, hogy azokon újabb hibák jelentkeznek majd. Arról is gondoskodni fognak, hogy tartalék mozdonykazán is üzemeljen, ennek ellenére nem látja megnyugtatónak a helyzetet. Szerinte nem tekinthető kapkodásnak a felvetett olajkazán megoldási elképzelés, mert mindenképen olyan megoldást kell keresni, amellyel biztosítani lehet a már emlitett hosszú, több éves átfutással járó felújítást is. Pékli elvtárs megemlítette, hogy a vidéki egyetemek rekonstrukciója jobban ment mint a BOLE felújítása és ezt a megfelelőbb tervezéssel is indokolta. Véleménye szerint más a tervezési és kivitelezési kapacitás kérdése vidéken és Pesten. Vidéken minden vállalat megtisz teltetésnek veszi az egyetemek /legnagyobb vidéki megrendelő/ megrendeléseit, a fővárosban az Egyetem már nem olyan értékes fél. Egyébként az Egyetemnek - mint már említette, - sok kész programja van. Ilyenek: az I.Gyermekklinika, az I.Szemklinika, II.Hőiklinika, Erno-utcai diákotthon, I.Kórbonctani Intézet, a:külsőtelepi kazánház és még számos áramáttérés, kiskonyha» stb. programja. Ezek kivitelezési értéke kb. 60-80 millió forint, amelyhez hozzájön még az Anatómiai-tömb vár ható 4o millió forint körüli összege, valamint a külsőtelepi kazánház 16,5 milliós programja is. Hiába van azonban több mint 12o millió forint értékű programunk, ha nem kamunk segitséget a tervezéshez és kivitelezéshez. Személyesen tárgyalt a Műszaki Egyetemmel, azonban sajnos eredménytelenül, mert csak külső-munka óimén vállalnának tervezést, erre pedig nincsen mód. A felszólalásokban sokat szerepelt a könyvkeret kérdése. Sajnos valóban az a helyzet, hogy nem tudják kielégíteni a szerinte is jogos igényeket. Rektor elvtárs felvetette a napi és távlati problémák kérdését, ilyen napi probléma pl. a liftek kérdése és ilyen távlati kérdés pl. a volt Kossuth Akadémia kérdése. Nyugodtan meg lehet állapítani, hogy az Egyetem egyiket sem_képes megoldani. Lifteseink nincsenek,az elromlott lifteket szakmunkások hijján nem tudjuk megjavítani, a volt Kossuth Akadémia épülete felett más