Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. július 10., VI. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok
27 A kari tanácsülések e tárgyra vonatkozó vitájáról észrevétel, illetőleg kiegészítés hozzá nem érkezett. Feltehetően e jelentést mindhárom kar elfogadta. Kérdezi Sós rektorhelyettes urat, kivánja-e jelentését kiegészíteni, illetve az Egyetemi Tanács tagjai tivánnak-e észrevételt tenni. Sós: Ami eltér az előző évek jelentéseitől az az anyag elején és végén van. A többi az elmúlt évekhez hasonló. Kérdezi, hogy ilven formával egyetért-e a Tanács? A tudományos munkáról teljes képet még nem tudnak adni, mert hozzátartozik az is, hogy az Egyetem milyen intenziven vett részt a másutt szervezett munkában /MTA, ETT, TMB, TFT, stb./ tudományos vonalon. Ez itt nem szerepel, de a jövőre vonatkozóan fontosnak tartja, hogy az írásos anyag majd azt is tartalmazza. Kb. 150-160 fő körül van azok száma írkik meghallgatják a tudományos előadásokat. Az a módszer, hogy különböző intézetek előadásait állítanak egymás melle bevált, és úgy látja, hogy ez a rendszer helyes. Megemlíti, hogy az előadások mellett a tudományos munkának és haladásnak egyik legfőbb biztositéka a könyvtár kérdése. Hosszú évek óta legalább folyóiratokkal igyekeztek jól ellátni az intézeteket, meg kell azonban mondani azt, hogy Könyvtárunk ma már nemcsak az országos könyvtári feladatoknak nem tud eleget tenni, hanem annak sem, amit a rendeletek előírnak. Meg sem kezdi, meg sem kísérli ezek végrehajtását, mert arra alkalmatlan, ezen túlmenően azonban meg kell mondani, hogy még a helyi feladatokat sem tudja ellátni. Sem helyisége, sem személyzete nem kellő a könyvtárnak. A jövőben a tudományos műnkának a legnagyobb gátlója az lesz, hogy a könyvtár nem fejlődőképes és úgy gondolja, hogy a következő tanévben ezzel a problémával intenziven kell foglalkozni. Rektor; Kérdezi^ hogy van-e valakinek kérdése vagy megjegyzése. Ha nincs akkor a Tanács tudomásul veszi a Rektorhelyettes Ur beterjesztését. Tudomásul szolgál. VII. Bejelentések, indítványok. Rektor; Megkéri Tarján dékán urat, hogy szíveskedjék t ájékoztatni a Tanácsot a felvétel lel kapcsolatos helyzetről. Tarján; A felvételi vizsgák junius 25. és julius 6. között ^lezajlottak az eredeti terv szerint. Visszaélésekről nem érkezett jelzés. A felvételi bizottság az Általános Orvostudományi Karon julius 3-án kezdte el munkáját, ami jelenleg is folyamatban van. m