Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. július 10., VI. egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések
- 12/a Rektor: Tájékoztatja a Tanácsot, hogy az Egészségügyi Minisztérium leirata értelmében mód nyílik arra,hogy az Egészségügyi Világszervezetben biztosított keret terhére kutatók tanulmányútra menjenek egy-egy szakterület elsajátítására a világ bármely országába. A pályázók kijelölésének főbb feltételei: elsősorban olyan képzett kutatókat célszerű kiküldeni, akik egy-egy részterületet elmélyültebben tudnak tanulmányozni, olyan részterületek, metodikák megjelölése célszerű, amelyeknek elsajátítására, hazánkban nincs lehetőség. Feltétele továbbá a pályázatnak, hogy a pályázók annak az országnak a nyelvét tudják, ahová tanulmányútra kiván menni. A tanulmányútra elsősorban azoknak a javaslatba hozatala helyes, akik káderutánpótlás szempontjából számba jönnek. A tudományos rektorhelyettes ur foglalkozva e kérdéssel javaslatot terjesztett elő, melyet a Pártbizottság kiegészített és igy 9 kutatóra történt javaslat. Sós; Ismerteti az Egészségügyi Világszervezetben biztosított keret terhére javaslatba hozott oktatók neveit. Dr. Nász István, Dr. Rigó János, Dr. Sellyéi Mihály, dr. Jakab Lajos, dr. Varga Ervin, dr. Kelemen Sándor, dr Müller Miklós, dr. Szám István, dr. Follmann Piroska. Tudomásul szolgált. \