Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. július 10., VI. egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések
Amit most a szakszervezettől kérünk, azt már a múltban meg is tettük és az volt a tájékoztatás, hogy nagy általánosságban mindenki örömmel fogadja, de kivitelezése nem volt keresztülvihető. Azt gondolja, hogy most amikor az egész kérdés aktualizálódott ismét lépéseket kell tennünk. Egyetért Bartha elvtárssa e kérdésben. A felsőbb szerveket pedig úgy gondolja, hogy a legmesszebbmenően tájékoztatni kell arról a lehetetlen helyzetről, amibe belekeveredett az Egyetem, legjobb példája ennek az Orthopaediai klinika helyzete, amelyik lényegében, ahogy a rektorhelyettes ur elmondotta, nem is tudunk megoldani, mert akár az egyik, akár a másik lehetőséget folytatjuk, helytelenül járunk el. Le kell szögezni, hogy ilyen körülmények között az élelmezésnél az is hiba ha takarékoskodunk és megspórolnánk valamit. Mind azt ami rendelkezésünkre áll maximálisan fel kell használni. Javasolja a tanácsnak,hogy adja meg a felhatalmazást az Orthopaediai klinika esetében, mert mást nem tudnak cselekedni, de teljes mértékben fel kell tárni lehetetlen helyzetünket felettes szervünknek, ügy gondolja, hogy a tanács kérje fel a gazdasági rektorhelyettes urat arra, hogy készítsen egy felterjesztést, amibe mindazok a problémák, amelyeket itt feltárt és amit a jelentés is mutat, világosan le legyenek szögezve és minden egyes probléma mellé kerüljön oda, hogy mit tudunk tenni, vagyis mennyi az a maximális telj esitmény ameddig az Egyetem az adott kérdésben saját erejéből el tud menni és legyen ott, hogy mi volna a helyes megoldás. Olyan beadványt kell késziteni, ami feltárja a helyzetet és a megoldást is tartalmazná. A Tanács fentiekkel egyetért. Rektor: Az ülés előtt sokszorosítva megkapták a tanács tagjai a személyzeti osztály jelentését az oktató személyzet státusaiban folyó év május 10-től junius 10-ig történt változásokról. Kérdezi, hogy van-e ehhez a ponthoz valakinek észre vétele? Tudomásul szolgált. 4163/1963. Rektor: Tájékoztatja a tanácsot, hogy az Egészségügyi Minisztérium a gazdasági vezetők részére junius hó 27-én és 28-án értekezletet tartott. Felkéri dr. Bogina Elemér gazdasági rektorhelyettes urat, szíveskedjék a tanács tagjait ezen értekezletről tájékoztatni.