Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
40 lo KISZ legmesszebbmenő segítségére és az ifjúság öntudatos magatartására. Mind az állami vezetés, mind társadalmi szervezeteink nagy súlyt helyeznek a diákjóléti munka helyes végrehajtására. Minden törekvésünk arra irányul, hogy az a hatalmas összeg, amit államunk erre a célra áldoz, minél jobban szolgálja hallgatóink emberi és szakmai fejlődése, anyagi feltételeinek biztosítását. Az elmúlt tanév szeptemberétől az egyetemi és főiskolai hallgatók élelmezésére fordítható nyersanyag költséget kormányzatunk lényegesen felemelte és igy sikerült menzai étkezésnél komoly minőségi javulást elérni. Ez a minőségi javulás azonban természetszerűleg azt jelentette, hogy sokkal több hallgatónk kívánt menzai étkezésben résztvenni. Ez a körülmény Egyetemünk Ráday-utcai menzáján nagy mérvű túlzsúfoltsághoz vezetett. Ezen nehéz helyzetünkben a Marx Károly Közgazdaságtudományi , Egyetem rektora, dr.Hay László nyújtott segítséget, akinek ezért e helyről is köszönetemet fejezem ki. Természetesen ezzel ez a probléma végleges megoldást nem nyert és majd csak akkor kerülünk kedvezőbb körülmények közé, ha az uj 4oo fős diák-kollégium konyhája és étkezője megkezdi működését. Az elmúlt tanévben diákotthonainkban összesen 736 hallgató lakottt 562 leány és 574- fiú. A diákotthonos hallgatók szociális helyzetének mértéke mutatja,hogy 92 %-ban olyan hallgatók nyertek elhelyezést, akiknek családjában az egy főre eső kereset 6oo forint alatt van. Fontos előrelépés volt ezen a téren, hogy megjelent a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága által kiadott Kollégiumi Működési Szabályzat. Kollégiumainkban folyó nevelőmunka sikerének alap- feltétele, nemcsak a jó igazgató, hanem a nagymértékben őt támogató önkormányzat, a rátermett titkár és diák- bizottság. Az öntevékenység tekintetében még van kívánnivaló. A kollégiumok az egyetemi nevelési munka fő központjai, ezért mindenkor nagy súlyt kívánunk rájuk fektetni. Ilyen nagy városban, ilyen nagyszámú hallgatóságot lehetetlen eredményesen nevelni. Az otthonok, kollégiumok kell, hogy azt a magot képezzék, mely hatásában elősegíti az egyetemen a hallgatóság erkölcsi, magaviseleti, emberi fejlődését. A diákotthoni munka nemcsak a nevelőmunka hathatós segítője, hanem az oktatás eredményességét is fokozza. Sajnálatosnak kell tekinteni, hogy az I.évesekre több