Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1962. szeptember 28., Rendkívül tanácsülés - Az 1962-ben végzett orvosok és fogorvosok doktorrá avatása
18 Si Még fülünkbe csengenek ezek a szavak, melyekkel hat évvel ezelőtt egyetemünk hallgatói lettünk. Ráléptünk arra az útra, amely küzdelmeken és fáradozásokon, csalódásokon és sikereken át elvezetett minket a mai naphoz. S ezekben az ünnepi percekben az uj orvosok első szava a köszöneté és a háláé legyen. Köszönjük államunknak mindazt az anyagi és erkölcsi támogatást, amely számunkra a tudás megszerzését lehetővé tette. Népünkké volt taníttatásunk terhe, övé lesz munkánk gyümölcse is. Köszönjük Professzorainknak, oktatóinknak fáradozásukat, nevelésünket, ők mutatták meg az orvosi munka minden titkát és ők tanítottak meg minket orvos módjára élni és gondolkozni. Es most, hogy a tanítványból orvos lett, rajta a sor, hogy megmutassa: nem volt hiábavaló a féltő, szigorú, de szeretetteljes nevelés. Nem akarunk, nem fogunk soha szégyent hozni egyetemünkre, P rofesszoraink hírnevére, becsületére. udjuk jól társadalmunk nemcsak azt várja tőlünk, hogy jó orvosok legyünk. Az uj szocialista erkölcsöket magáénak valló értelmiség életét kell élnünk. Erre nevelt minket Pártunk és KISZ. szervezetünk, s mindent megteszünk,hogy ennek a magas követelménynek is becsülettel eleget tegyünk. Búcsúzunk hallgatótársainktól is, akik évről-évre lépnek majd nyomunkba, nehéz és küzdelmes évek várnak még rájuk, de ne feledkezzenek meg soha arról, mire kötelezi őket választott hivatásuk, életcéljyk. Es most hadd mondjak köszönetét drága szüléinknek. Ok áldozták értünk egyénileg a legtöbbet és most bennünk látják beteljesülni legszebb álmukat. A mi sikerünk, boldog ünnepünk az övék is. ígérjük, nem fognak bennünk csalódni, nem felejtjük el soha azt, amit értünk tettek. S emlékeznünk kell azokra is, akik velünk együtt indultak az útnak, de a mai napot már nem érhették meg. Megőrizzük örökké Melly József professzorunk drága emlékét. Nem feledkezünk meg soha Pröckl Leóról és Ördög Olgáról, meghalt, drága társainkról. Nem hal meg igazán az, aki tanítványai, barátai emlékezetében megmarad. Nehéz nekem most és itt mindazt szavakba foglalni, amit érzünk. Az ember helyett beszélnek tetteik, szavaink helyett munkánk mutatja majd köszönetünket. Az ut, amelyen most indulunk el, minden eddiginél nehezebb, de magaszto- sabb is. Mindnyájunk nevében búcsúzom és fogadom most: betegséget leküzdeni, egészséget, örömet, boldogságot ajándékozni vissza a szenvedőnek: ezt vállaltuk, ezért tanultunk és igy fogunk dolgozni - ez lesz az életünk. Az emberért megyünk mi küzdelembe, a fegyverünk tudás és szeretet, Akarjuk és kiküzdjük, hogy derengjen a boldog béke már a föld felett.
