Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962

1962. július 2., VIII. egyetemi tanácsülés - Miniszteri leiratok

NAPIREND ELŐTT: Rektor: A Tanácsülést megnyitja, üdvözli a megjelent ta- gokat és az Egészségügyi Minisztérium képviseletében meg­jelent dr.Kazár György orvos-főelőadó elvtársat. A mai ülésen való részvétel alól kimentette magát: dr.Issekutz Béla tudományos rektorhelyettes, külföldi tar­tózkodása miatt. Szomorúan jelenti, hogy dr.Melly József egyetemi tanár, a Közegészsé^tani Intézet igazgatója junius hó 21-én, éle­tének 69. évében^ hirtelen elhunyt. Temetése 27-én volt a farkasréti temetőben. Az Egyetemi Tanács nevében dr.Tarján Imre dékán ur búcsúztatta az elhunytat. Kéri, hogy Melly professzor emlékének egyperces néma felállással áldozza­nak. í NAPIREND: I. Miniszteri leiratok. 3582/1962. Rektor: jelenti, hogy Egyetemünk javaslatára a Művelődés­ügyi Miniszter dr.Ratkóczy Nándor egyetemi tanárnak és dr.^ábor György egyetemi docensnek az "Oktatásügy Kiváló Dolgozója" kitüntető jelvényt adományozta. A kitüntetést az Egészségügyi Minisztérium megbizásából junius 2-án ad­ta át a kitüntetetteknek, és egyben őket ez alkalomból 3.5oo-3.5oo ft. pénzjutalomban részesítette. Ezúton is kiván Egyetemünk két kitüntetett oktatójának to­vábbi eredményes munkát és sok sikert. Rektor: jelenti, hogy dr.Rubányi Pál professzor ur kapta meg ezévben az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezete Sebész Szakcsoportja által alapított "Balassa János emlék­érmet". Ezúton is kiván professzor urnák további eredmé­nyes munkát és sok sikert. 3819/1962. Rektor: jelenti, hogy Egyetemünk javaslatára az egészség­ügyi miniszter elvtárs "Kiváló Orvos" kitüntetésben része­sítette dr.Bendenritter Ferenc egyetemi docenst /I.sz.Szem­klinika/ és dr.Káldor István adjunktust /Bőrklinika/.

Next

/
Thumbnails
Contents