Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962

1962. március 14., Kibővített egyetemi tanácsülés - Az elméleti tömb tanulmánytervének megvitatása

Ir,? képpen fejezi ki azt a feladatot, amelynek megvalósítá­sára létesül. Rektor: Megköszöni az ismertetést. Úgy látja helyesnek,ha először általános kérdéseket tesznek fel az elmondottakhoz kapcsolódva, tehát még nem mennek az egyes egységek problé­máiba. Előbb az egész tervet külsőleg, az elhelyezést ille- a tőleg tárgyalják és tegyék meg az erre vonatkozó észrevéte­leket. Issekutz: Biztosnak tartja, hogy ez a két toronnyal való szerkezet nagyon szép és emelné az egész tér képét, azonban a KOKI tapasztalatai nem nagyon biztatók. A torony építésé­hez kétszer kellett póthitelt kérni, sokkal többe került,mint eredetileg kalkulálták. Ezzel a toronyépülettel a KOKI 76 mil­liónál tart, igaz, hogy ebbe benne van a belső berendezés is. Az az aggálya ezzel kapcsolatban, hogy a műszaki tervek el­készülnek, megtörténik a kalkuláció és ^kkor könnyen kiderül­het, hogy nem 78 millióba kerül, hanem loo-llo millióba, és lehet, hogy az Egészségügyi Minisztérium és a Tervhivatal nem járul hozzá ehhez és mindent élőről lehet kezdeni. Ebből a szempontból milyen megnyugtatást lehetne kapni ? A három emelet magasság nem nagy probléma, azonban az emele­tek jobb kihasználása szempontjából nem lehetne-e a tornyokat 6 emeletesre épiteni es a két tornyot összekötni, ilyen módon etageokat kialakítani, igy minden intézetnek két etagea lenne. A tervben nincs megjelölve a lift, pedig itt nemcsak személy­liftnek, hanem teherliftnek is kell lennie. A keskeny lépcső­házban nem lehet felvinni a nehéz, nagy műszereket és azon­kívül óriási anyag szállítása is várható. L alakú épületnél esetleg egy teherlift elegendő lenne. Kérdezi, hogy a két torony nincs-e túl közel egymáshoz, nem fognak egymásra árnyékot vetni, az alsó etageai nem lesznek túlságosan sötétek ? A tantermek nem nagyon szerencsésen egymás fölött vannak. Ehhez az szükséges, hogy minden előadás egy időben kezdődjék. Az alsó tanterem légtere is elég kicsi, 4oo hallgatónak ele­gendő ? A két tantermet nem lehetne egymás mellé tenni ? A közös könyvtár, ami az aula mellé van tervezve, nem nagyon kicsi ? Úgy látja 6x6 m. Nem lehetne azt csinálni, hogy az aula előcsarnokának a Mező-utcai felét kettős üvegfallal el­választani és ott lenne egy könyvtár és olvasóterem. így a térhatás szépsége csökkenne ugyan, de jó megoldásnak latja. Az aula mellett tervezett I. emeleti helységekből fel kelle­ne tartani tanácsterem céljára egyet, ahol a professzorok gyülekeznek. Kellene valahol egy közös társalgóról gondoskod­ni, ahol össze tudnának jönni a különböző intézetek emberei és ahol időnként tanácskozások folyhatnának. Az izotóp laboratóriumot kicsinek tartja. Nem tartja jónak, hogy a hallgatók laboratóriumai a földszin­ten elhelyezett intézetek fölött vannak, helyesebb lenne for­dítva, mert igy az ittlévő tanszékeket zavarni fogják.

Next

/
Thumbnails
Contents