Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962
1961. szeptember 1., Egyetemi tanácsülés - A tisztségéből lelépő rektor búcsúztatása és a kinevezett, tisztségébe lépő rektort beiktató felszólalás
11 a ellentétek is megnyilvánultak még a párt politikájában és belső életében is, Egyetemünk pártszervezetében elég határozott egység alakult ki és állott fenn. Volt ugyan próbálkozás bizonyos bipolaritás kialakítására, azonban a Pórt vezetőségének, Partbizottságának, Párt Végrehajtó Bizottságának sikerült ezeken tulajdonképpen úrrá lenni és sikerült a Párt politikájának egysegét biztosítani. így egységes Egyetemi Pártszervezet sorakozott fel az állami vezetés mögött és adta meg azt a támogatást, ami nélkül nem lehet megküzdeni azokkal a nehézségekkel, amik adódnak nap mint nap, hét mint hét. Ez azonban magában még nem lett volna elég, mert az 1956-os ellenforradalom előtti MDP-nak is azt hiszem csak 12oo tagja volt, amikor az Egyetemen több mint 6000 ember élt és dolgozott, több mint 3 ezer dolgozó és több mint 3 ezer ifjú. 1956-os ellenforradalom után pláne nem lett volna ez elég, mert úgy hiszem most 300 egybéhányakommunisták tagja és a többi dolgozók száma meghaladja a 7 ezret. Büszkén állíthatom, mint kommunista, mert hiszen nemcsak párttag vagyok, hanem kommunista is, hogy felsorakozott az Egyetem vezetése mögött és a Kommunista Pártszervezet mögött a párton- kivüli dolgozók túlnyomó többsége. Allitom, hogy az Egyetem vezetése, állami és pártvezetése élvezhette az Egyetem dolgozóinak, a professzoroknak, oktatók túlnyomó többségének, de a kiváló ifjaknak is a támogatását. Azt hiszem, hotoy ez érdemli meg a dicséretet és az, hogy ezt az Egyetem vezetőinek sikerült elérni. Úgyhogy én átháriton azt a köszönetét, amit a Párt nevében Szerényi elvtárs, a kormányzat nevében Simonovits elvtárs elmondott, elsősorban az itt dolgozó kommunistákra, a VB titkáraira. Már mindenkinek nem tudom megköszönni, mert mér elkerültek, ezek közül az egyik legkedvesebb^ külföldi, nehéz szolgálatban meg is halt, de a legutóbbi évek titkárainak:, 1956 után egy ideig Bartha elvtársnak, mint a VB titkárának, majd hosszú éveken keresztül Somogyi elvtársnak azt az elvtársias megértő támogatást és ne haragudjanak, ha kissé durva kifejezéssel fejezem ki magam, amit a városban vissza-*-vissza hall az ember,nem úgy dolgoztunk,együtt, hogy a rektor zsebében voltak ezek a párttitkárok, vagy a rektor volt a párttitkárok zsebében, hanem vitatkozva, jó szándéktól áthatva segítettek engem, hogy nagyobb hibákat ne kövessek el, lehetőségekre felhívták a figyelmem é nem mulaszthatom el, hogy ezt a köszönetét, amit kaptam át ne háritsam részben órájuk és ugyan igy át ne háritsam részben kollegáimra, professzor társaimra, akik kari üléseken, tanácsüléseken sok értékes vita közben segítettek engem a helyes módszerek megtalálására. Ha hibák voltak, amelyek egyidőben tálán országos hibáknak is részei voltak; a túlzott keménység, a bizalmatlanság, ezeknek levetkőzésében és olyan vezetői légkör kialakításában, amiről Szerényi elvtárs is szólt, ami igazi szocialista humanizmus a megértés, de ugyanakkor az elvi kérdésekben való kitartó, el nem hajló keménység 3 o
