Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962
1961. szeptember 1., Egyetemi tanácsülés - A tisztségéből lelépő rektor búcsúztatása és a kinevezett, tisztségébe lépő rektort beiktató felszólalás
41lo úgy érzem - eléggé kemény kritikus szellem vagyok, bár ez inkább mások irányában szokott megnyilvánulni, mint önkritika formájában, - hogy túlzásba mentek. Igaz 10 év alatt elég sokat kellett dolgozni, de az nem dicsőség, vagy nem valami nagy eredmény annak, akinek élvezet, ha dolgozhat és akire külön katalizátor szerű hatása van annak, ha nehézségeket lát maga előtt és sok zavar között kell az egyensúlyt helyreállítani, ügy gondolom tehát, hogy ezek az elismerő szavak a természetadta idegrendszeri minőségemnek szólnak és talán annak a fejlődésnek, amit éppen 1945. óta a szocializmus építése közben, a pártadta feladatok végrehajtása tett lehetővé a személyiségemben. Valahogy úgy fejlődik az ember, hogy ha feladatok vannak, nehéz feladatok és azt megoldja - akkor egy kicsit előbbre lépett a személyisege. Én most éppen ősszel 41 éve vagyok ennek az Egyetemnek a tagj'a, hiszen 192o. szeptemberében itt lettem egyetemi hallgató és azután félév kivételével - amikor Gyulán voltam segédorvos - vé^ig itt dolgoztam, fizetéstelen gyakornoki, tanársegédi, adjunktusi, magántanári, rendkívüli tanári, profesz- szori, dékáni, majd rektori minőségben, tehát a létra minden fokán keresztül mentem. Ezen a sok nehézségen munkán át fejlődött ki az a .személyiség-forma és tette lehetővé azoknak az eredményeknek az elérését,amely eredményeket elismertek a felszólalók. Én azt hiszem úgy van, ahogy Simonovits elvtárs mondotta, az egészség- ügyi kormányzat képviseletében, hogy az Egyetem szépen fejlődött együtt az ország fejlődésével, együtt a magyar egészségügy fejlődésevei, hiszen arra törekedtünk, hogy azt érjük el, hogy az Egyetem ne elefánt- csont torony legyen, hanem az országnak szerves része. A szocializmus épitésóben részt kell vennie, ha maga is fejlődni akar, mert különben idegen test: lesz* amit az egészséges szervezet kidob magából. Ezt felismertük, ezt felismerték az Egyetem dolgozói és igy alakult ki az az eredmény, amiről itt szó volt, amit nem is olyan régen az Egyetem önállóvá válásának 10 éves évfordulóján összefoglaltunk, - a Tanács tagjai erre jól emlékeznek. Mi segített mégis ennek az eredménynek az elérésében, az Egyetem ezen eredményeinek kibontakozásában? Igaz, hogy a vezetőnek fontos szerepe van ebben, nem akarom lebecsülni a vezető fontosságát, nehogy Törő elvtárs túl könnyűnek vélje az elkövetkezendő idők munkáját. A vezetőre, különösen most, ahogy az egyetemi törvény előírja az egyszemélyes felelőséggel dolgozó vezetőre sok háramlik, de nem Ő a minden. Az eredmények elérésében elsősorban része van, s ezt őszintén el kell mondanom, - mert hiszen 1945. óta megfigyelhettem - az Egyetem kommunistái támogatásának. Az Egyetem Kommunista Pártszervezetében és az itt dolgozó kommunisták között, alkalmam van ezt elmondani, hiszen ennek a pártszervezetnek vezetőségi tagja vagyok, a megalakulása óta, 1945. óta, nem egyszer voltam elnöke, főtitkára — hogy még azokban az időkben is, amikor az országos politikában eléggé ingadozó és nagyon éles
