Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962

1961. október 25., II. egyetemi tanácsülés - Az Egyetem textilellátottságának kérédse

niért tartja a jelöltet az állás betöltésére alkalmasnak, valamint jelzi, hogy kinek a megürülő állására kivárják az illetőt kinevezni. A kinevezéshez az intézet vezetője tesz előterjesztést, a kinevezendő személyi oknányai mellett. mellé­keli véleményét, ..melynek elkészítése ugyanolyan nődön történik, mind azt az adjunktusok kinevezésénél részletesen ismertettem A dékán a kinevezés megtörténtéről -.Írásban értesíti a tanszék vezetőjét, valamint a kinevezőttét. Amennyiben a dókán a java­solt felterjesztéssel nem ért egyet, úgy az indokokat tartal­mazó levélben erről az intézet vezetőjét értesíti és felkéri új javaslat megtételére. Amennyiben az intézet vezetője nem ad be uj javaslatot, úgy a dékán az állás kinevezésének ügyét a [Rektorhoz terjeszti, A Rektor utasíthatja a dékánt arra, hogy a kinevezésben hozott döntését vegye revízió alá. Amennyiben a dékán a felmerült új indokok alapján úgy dönt, hogy az intézet igazgatója által előterjesztett orvost' nevezi ki, úgy az ügy befejeződött. Amennyiben a dékán úgy dönt, hogy a felhozott új indokok alapján sem nevezi ki a javaslatba hozoú.v orvost, úgy a rektor felkéri az intézet vezetőjét, hogy záros határidőn bellii új javaslatot tegyen. Amennyiben ez nem történik meg, az állás központi kezelésbe megy át. A központi kezelésbe vett állás betöltésének joga a Rektorra száll. Évenként kétszer a dókán a kari taiiárrsnak jelenti, a kinevezé­seket:: Részletesen indokolja azokat, amelyekben az intézet igazgatójának javaslatát nem fogadta el. * C,/ Az egyetemi oktatószemélyzet kinevezésének fenti formában % történő rendezése, több technikai módosítást von maga után, 1. / A Dékáni Hivatalok rendelkezzenek egy-egy személyügyi előadóval., aki egyúttal a személyzeti osztály munkatársa is. 2. / A Rektor utasítsa a Személyzeti Osztály vezetőjét, hogy bocsássa a személyügyi előadó, ill. a .dékán rendelkezésére azokat a személyi adatokat, amelyek a' Személyzeti Osztály rendelkezésére állanak. 3-/ Az ügye ton oktató állásait el kell osztani az egyes intéze­tek között, oly módon, hogy az összes állások 5~lo/százaié- - ka központi kezelésbe vétessék,ezen állasok betöltése fe­lől a Rektor dönt, ill. a Rektor átad' ója a döntés jop- bizonyos esetekben a dékánnak. Az ezre,. felül fennmaradó állás Dk az egyes intézetek és klinikák szükségretóin ;k meg­felelően osztassanak el, oly módon, hogy minden intózetvézetc tudja, hogy intézetében hány' adjunktusi, tanársegédi stb, alias van. Intézkedni kell a megürült és -be non töltött állások sorsáról is. Amennyiben egy állás megürül és arra ■ z intézet igazgató31 három hónapon belül nem tesz javaslatot, úgy az állás megszűnt­nek tekintendő az illető intézetben és ugyancsak központi keze-, lésbe veendő. Az Így megürült állás betöltéséről a Rektor, ill a rektor fclnatalnazása alapján, a dékán az intézetvezető megkérdezése nélkül dönti Iiyen esetben azonban a dékán döntésé; jelenti a kari tanácsülésnek., . : ./. 2409,

Next

/
Thumbnails
Contents