Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961
1960. szeptember 2., össztanári értekezlet - Megemlékezés Dr. Gegesi Kiss Pál rektor 10 éves egyetemi vezetői tevékenységéről
5 KISZ : Egyetemünk KISZ Bizottsága nevében további munkájához sok sikert kivánok. Czerődiné: Egyetemünk Szakszervezeti Bizottsága és magam nevében köszöntőm Rektor Elvtársat. Kivánok a továbbiakban jó egészséget és eredményes munkát. Rajháthyné: Rektor Elvtárs! Engedje meg, hogy a rektori titkárság munkatársai és magam nevében szeretettel köszöntsem és további munkásságához jó egészséget és sok sikert kivánjak. Rektor: Tisztelt tanári értekezlet, kedves elv- iúrsak, kedves barátaim, kedves professzortársaim! Nagyon köszönöm ezt a baráti kollegiális és elv- társias szavakat, amivel engem üdvözöltek ma, egyetemvezetői működésem 10 éves évfordulóján. Azt hiszem *mindenkinek igen jól esik ha elvégzett munka nyomán a barátai, azok akik közvetlen együtt dolgoztak vele, résztvettek az épités egészében, látták a célkitűzéseket, résztvettek a részletek megoldásában, értékelik a munkát, megmondják a véleményüket és éreztetik, hogy szeretik, becsülik, hibáit az emberi természetből fakadó dolgoknak tekintik, nem úgy nézik mint valami gonoszság megnyilvánulását, hanem mint emberi tévedést és segitenek, igyekeznek ezeket a hibákat megjavítani. ^Ezekért esnek jól nekem ezek az üdvözlő szavak. Én azt hiszem, hogy úgy van ahogy Issekutz rekotorhelyettes elvtárs, Somogyi elvtárs is az értékelésekben mondották, ez volt a lényege, ahogy én kiveszem, az értékeléseknek, nevezetesen, hogy az értelmiségi munka területén a vezetés soha nem volt könnyű és azt hiszem, soha nem lesz könnyű. Nem azért nehéz, mert sok aktát kell elolvasni és aláírni, hanem az értelmiségi tevékenységnek alapvető lényege, hogy a szellemi munkát úgy ki kell csiszolni, az emberi idegrendszert olyan differenciálttá kell tennix amennyire csak az emberi természet ezt lehetőve teszi. Ez a tevékenység pedig magával hozza a szkepszisnek a kritikának, az állandó latolgatásnak, az ellentmondásnak mindennapi megjelenését. Tehát természetesen értelmiségi munkakörben dolgozó, még ha a legjobb szándékú és legbiztosabban felépített határozat végrehajtásának nekifog, álékor is végiggondolja, hogy jóé a határozat, próbálja végigkritizálni, próbálja megtalálni mégis, ho^y valahol nincsenek-e benne hibás sarkok, hogy meg jobban lehessen megoldani a célkitűzést és végrehajtani azt^ a feladatot, amiről szó van. Ez teszi olyan nehézzé minden egyes értelmiségi kollektívának a vezetését. Mert hiszen hogy ha a vezető akit mondjuk magasabb- szintü tervekbe korábban már beavattak és ezáltal a közvetlen utasításokat vagy figyelmeztetéseket kiadja, ő már túl van esen a kritikai megfontoláson,
