Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961

1960. október 26., II. egyetemi tanácsülés - Az Egyetem káderhelyzetének alakulása az ellenforradalom óta

3 tsj fc- 24 Ha nem értenék egyet vele kéri a tanácsot, hogy vitassák meg. A harmadik kérdés, amit itt most jegyből alapvető­en le kell szögezni aztj hogy a Magyar Tudományos Akadémia ^orvosi^osztálya^hárora éven belül megnyit­ja az első kutató intézetét, és ugyan ezen 5 eves tervben kidolgozza a második kutató intézet tervét és a következő 5 éves tervben felápiti a második kutató intézetét. Az első kutató intézetnek a ku­tatók iránti igénye'meg fogja közeliteni durván szá mitva a 100 státust. Hol tudja ezeket képezni ezi- dőszerint, hiszen az Orvosi Kutató Intézet négy ősz t’álya, - momentán 5 osztálya - kutató intézetekben tanszéken dolgozik, Issekutz professzor tanszékén, Törő. Rusznyák professzor tanszékén, stb. Nekünk a következő 3 vagy 5 évben ki kell képeznünk és fel kell készítenünk gyakornokainkat, tanársegédeinket, ezekben az elméleti intézetekben arra, hogy amikor megnyílik ez az intézet odaállítsuk ezeket az em­bereket és mi is tudjuk azért végezni a saját ok­tatási, tudományos munkánkat. Ehhez nekünk nem kell uj státusokat kérni a Minisztériumtól, mert az aka­démiának megvan a státusa, ebben az évben 36 uj stá tust kapott az V. osztály, amely 36 uj státusra.' mind- a mi Egyetemünkön fogunk felvenni embereket. Ide is 36 uj embert lehet átsorolni az elméleti tanszékektől? akik nem egyetemi, klinikai jövő elé akarnak menni, hanem ilyen kutatói pályára. Tehát a mozgás lehetőségünk adva vanezzel a három alap­kérdéssel. Ezt a három összefüggést kell vizsgálni. Ha a klinikákat nézi, nagyon egyszerű volna a me­nete, ahogy Kazár elv társ mondja, hogyha azt a 60- 70-et leadjuk'akkor az csak 8 fo, vagy 10 de itt más a helyzet. Mi most az elmúlt 3 év alatt a kli­nikákról nem 60 embert adtunk le, hanem 200 em­bert,az elmúlt 3 évben elméleti intézetbe helyezett fiatalokkal. Ha mi ezt most tovább visszük ha kli­nikánként egyet leadunk, durván számitva évenként 42 embert adunk le, már súlyos működési zavar jön létre, Ha most pl. budapesten meg fog ürülni egy gyerekgyógyász főorvosi állás,már nem tud leadni vezető tanársegédet. Teljesen igaza van ebben a személyzeti csoportnak és erre a kérdésre az a válasza, hogy nem lehet folytatni az idős tudósok ilyen irányú leadását, hanem á szakorvosi szinten levőket lehet esetleg leadni, tehát akik 4 éve ott vannak, de az idősek közül nem lehet tovább leadni zavar nélkül. Azt gondolja, hogy azon az alapelven még sem kelle­ne változtatni, hogy azok akik a klinikán vezető tanársegédi és kutatói szintre törekszenek, azoknak . / áll

Next

/
Thumbnails
Contents